A repülőn nem beszélgettünk túl sokat. Próbáltam nem levegőt venni, az emberek közelsége és szaga teljesen megőrített. Jane és Félix se bírt levegőt venni, ők már az orrukat is befogták annyira nehéz volt nekik megállni a vérontást. Útközben magamhoz öleltem a kislányom és próbáltam nyugtatgatni. Hosszú órák gyötrődése után végre leszállt a gép. Mint az őrült rohantunk ki az utastérből már szinte a földet csókoltuk örömünkben, hogy végre nem kell szagolni a tömény ember szagot.
-Esküszöm, már azt hittem sose szállunk le.-nyafogta Jane.
-Ez nagyon gáz volt. Alig tudtam uralkodni magamon.-mondta Leon.
-Nyugalom! Már vége. Elhihetitek, hogy nekem se volt könnyű, de azt nem gondolhattátok komolyan, hogy az önuralom fejlesztése azonnal és minden erőfeszítés nélküli lesz.-korholtam őket szelíden.
-Thaliának teljesen igaza van. Amúgy nagyon jól bírtátok. Büszkék lehettek magatokra.-mondta elismerően Carlisle.
- Na, menjünk haza. A többiek már csak ránk várnak.-mondta boldog mosollyal Alice.
-Két kocsival vagyunk. Milyen felosztásban menjünk?-kérdezte hirtelen Jasper.
-Oh, hát ez nem kérdés drágám. A lányok velem a Porche-val, a fiúk pedig Carlisle Mercedesével.-jelentette ki nevetve Alice miközben nyomott egy puszit Jasper arcára.
Így is történt. Alice-szel beszálltunk a kanárisárga sport autóba.
-Úgy örülök, hogy itt vagytok. Biztos vagyok benne, hogy jól kifogunk jönni.-mondta csilingelő hangján.
-Mi pedig annak örülünk, hogy itt lehetünk. A családod nagyon kedves, hogy segít nekünk. Lehet egy kérdésem?-mondtam.
-Persze, de csak akkor ha utána én is kérdezhetek. Nagyon kíváncsi vagyok pár dologra.
-Megegyeztünk. Nos, azt szeretném kérdezni, hogy neked nagyon nehéz volt átállni erre az életmódra?-kérdeztem érdeklődve.
-Igazából én mióta vámpír vagyok mindig ezt az életvitelt követtem. Mikor átváltoztam volt egy látomásom Jasperről, hogy Ő lesz a szerelmem és Cullenékről, hogy velük fogok élni és ők lesznek a családom. Igazából én még sose ittam ember vért.-mesélt vidáman.
-Jó neked. Most te jössz. Mit szeretnél kérdezni tőlem?
-A férjed miért nem kísért el?-kérdezte ártatalmatlannak szánva a kérdést.
-Nos, a férjem háromezer éve meghalt. Még ember voltam törékeny és gyönyörű. Octavianus pedig remek hadvezér aki épp egy hadjáratról jött vissza Rómába. Az egyik szenátor lakomát tartott ahova az én családom is hivatalos volt. Ott találkoztunk és szerettünk egymásba, de az apám féltett. Tudta, hogy Ő is vámpír. Egy évig távol kellett magát tartania tőlem, hogy a családom bizalmát megnyerje és apám az áldását adja ránk. Nyolc évig voltunk boldog házasok. Akkor támadták meg a családomat a területért idegen vámpírok. Létszámhátrányban voltunk és Ő meghalt az ütközetben. Nem bírtam elviselni a fájdalmat, hogy elvesztettem a szerelmem így szíven szúrtam magam. Már nem volt értelme az életemnek. Könyörögtem az apámnak, hogy hagyjon meghalni, de nem engedte és átváltoztatott. Mikor vámpírként felébredtem csak akkor szembesültem a ténnyel, hogy szörnyeteg lett belőlem és az örökkévalóságig élek boldogtalanul.-mondtam el őszintén a történetem melynek hallatán Alice szinte lefagyott.
-Jaj bocsáss meg kérlek! Én ezt nem tudtam, csak a gyerekeidből arra következtettem, hogy van férjed is.-mondta esedezve a bocsánatomért.
-Ugyan Alice, semmi baj. Tudom, hogy ez csak egy ártatlan kérdés akart lenni.-mondtam megnyugtatóan.
-Akkor jó. Bár most már nem merek többet kérdezni.-vallotta be.
-Ne légy nevetséges! Kérdezz bátran! Látod, nem törtem össze az előző kérdéseden.-biztattam.
-Oké. Mondd, milyen érzés, hogy az apád a Volturi uralkodója?-mondta egy kicsit bátrabban.
-Aput nagyon szeretem és tisztelem én is uralkodó vagyok így nincs köztünk nagy társadalmi szakadék. Mindig mellette állok és általában nem csak átvitt értelemben. Amióta átváltoztatott mindig velem van nagyon félt és ez kölcsönös. A családot próbálja összetartani ami nem könnyű és e mellett még a háborúkkal is kell foglalkoznia. Ilyen az életünk amióta uralkodó család lettünk Volterrában. Sose pihen csak ha rákényszerül (vagyis kényszerítem).
-Tudom, hogy az milyen. Carlisle is folyton dolgozik Ő is imádja a munkáját.-mondta egyetértve Alice.
-Akkor egy cipőben vagyunk.-nevettem Ő pedig velem nevetett ugyanolya csilingelően, mint én. Nem ez volt az egyetlen hasonlóság köztem és a Cullen lány között, mindketten alacsonyak vagyunk mondhatni picik. A járásunk kecses, balettra emlékeztető. Nagyon barátságos aminek kifejezetten örülök, remélem a testvérei ebben hasonlítanak rá.
Megérkeztünk. Hatalmas fehér színű házra esett a pillantásom aminek egyik fala egy az egyben üveg ablak. Egyszerre fékezett a két autó. Mindannyian kiszálltunk és csomagjainkkal a kezünkben az ajtó felé tartottunk.
-Isten hozott benneteket itthon!-mondta kedves mosollyal, ünnepélyesen Carlisle.
-Esküszöm, már azt hittem sose szállunk le.-nyafogta Jane.
-Ez nagyon gáz volt. Alig tudtam uralkodni magamon.-mondta Leon.
-Nyugalom! Már vége. Elhihetitek, hogy nekem se volt könnyű, de azt nem gondolhattátok komolyan, hogy az önuralom fejlesztése azonnal és minden erőfeszítés nélküli lesz.-korholtam őket szelíden.
-Thaliának teljesen igaza van. Amúgy nagyon jól bírtátok. Büszkék lehettek magatokra.-mondta elismerően Carlisle.
- Na, menjünk haza. A többiek már csak ránk várnak.-mondta boldog mosollyal Alice.
-Két kocsival vagyunk. Milyen felosztásban menjünk?-kérdezte hirtelen Jasper.
-Oh, hát ez nem kérdés drágám. A lányok velem a Porche-val, a fiúk pedig Carlisle Mercedesével.-jelentette ki nevetve Alice miközben nyomott egy puszit Jasper arcára.
Így is történt. Alice-szel beszálltunk a kanárisárga sport autóba.
-Úgy örülök, hogy itt vagytok. Biztos vagyok benne, hogy jól kifogunk jönni.-mondta csilingelő hangján.
-Mi pedig annak örülünk, hogy itt lehetünk. A családod nagyon kedves, hogy segít nekünk. Lehet egy kérdésem?-mondtam.
-Persze, de csak akkor ha utána én is kérdezhetek. Nagyon kíváncsi vagyok pár dologra.
-Megegyeztünk. Nos, azt szeretném kérdezni, hogy neked nagyon nehéz volt átállni erre az életmódra?-kérdeztem érdeklődve.
-Igazából én mióta vámpír vagyok mindig ezt az életvitelt követtem. Mikor átváltoztam volt egy látomásom Jasperről, hogy Ő lesz a szerelmem és Cullenékről, hogy velük fogok élni és ők lesznek a családom. Igazából én még sose ittam ember vért.-mesélt vidáman.
-Jó neked. Most te jössz. Mit szeretnél kérdezni tőlem?
-A férjed miért nem kísért el?-kérdezte ártatalmatlannak szánva a kérdést.
-Jaj bocsáss meg kérlek! Én ezt nem tudtam, csak a gyerekeidből arra következtettem, hogy van férjed is.-mondta esedezve a bocsánatomért.
-Ugyan Alice, semmi baj. Tudom, hogy ez csak egy ártatlan kérdés akart lenni.-mondtam megnyugtatóan.
-Akkor jó. Bár most már nem merek többet kérdezni.-vallotta be.
-Ne légy nevetséges! Kérdezz bátran! Látod, nem törtem össze az előző kérdéseden.-biztattam.
-Oké. Mondd, milyen érzés, hogy az apád a Volturi uralkodója?-mondta egy kicsit bátrabban.
-Aput nagyon szeretem és tisztelem én is uralkodó vagyok így nincs köztünk nagy társadalmi szakadék. Mindig mellette állok és általában nem csak átvitt értelemben. Amióta átváltoztatott mindig velem van nagyon félt és ez kölcsönös. A családot próbálja összetartani ami nem könnyű és e mellett még a háborúkkal is kell foglalkoznia. Ilyen az életünk amióta uralkodó család lettünk Volterrában. Sose pihen csak ha rákényszerül (vagyis kényszerítem).
-Tudom, hogy az milyen. Carlisle is folyton dolgozik Ő is imádja a munkáját.-mondta egyetértve Alice.
-Akkor egy cipőben vagyunk.-nevettem Ő pedig velem nevetett ugyanolya csilingelően, mint én. Nem ez volt az egyetlen hasonlóság köztem és a Cullen lány között, mindketten alacsonyak vagyunk mondhatni picik. A járásunk kecses, balettra emlékeztető. Nagyon barátságos aminek kifejezetten örülök, remélem a testvérei ebben hasonlítanak rá.
Megérkeztünk. Hatalmas fehér színű házra esett a pillantásom aminek egyik fala egy az egyben üveg ablak. Egyszerre fékezett a két autó. Mindannyian kiszálltunk és csomagjainkkal a kezünkben az ajtó felé tartottunk.
-Isten hozott benneteket itthon!-mondta kedves mosollyal, ünnepélyesen Carlisle.
