Rosett szemszöge
Fél hét volt mikor csörgött az óra és én nagy erővel lecsaptam minek következtében darabokra tört (mint mindig). Nagyot nyújtóztam és ásítozva mentem a fürdőszobámba hogy emberi külsőt próbáljak csinálni az elaludt hajamból és gyürödt arcomból . Utána vissza a szobámba. Nos, igen a szobám, fekete és vörös árnyalat valamint anyám szerint káosz uralkodik benne amit én szisztematikus rendszernek tekintek ezt jó anyám csökevényes agya nem fogja fel. Az egyik fal ki se látszik a hatalmas könyvespolctól ami roskadozik a természet tudományos témájú könyvektől. Az íróasztalomon házi laboratóriumom foglal helyett az éjjeli szekrényemen az üveg sakk készletem pihen, a dohányzó asztalon a hegedűm feküdt mellette a vonóval és az asztal többi részét kották borították. A földön könyvek és jegyzetek szana-szét. A falamat a periódusos rendszer és függvény táblázatok borítják valamint tudósok képei mint pl: Albert Einstein, Marié Curri, Mengyelejev vagy Da Vinci és van egy kép ami nagyban eltér a többitől mivel fénykép. Akkor készült mikor még relatíve kicsi voltam.
Aró és Rosett a fényképen
A képen én vagyok Aróval (ugyan a nagyapám de mindig is a kereszt nevén szólítottam hiszen ha rá nézek nem az a tipikus nagyapa mivel úgy néz ki mint egy római isten és ezt már mondtam neki is). Aró egyike azon keveseknek akik megértik az én zavaros lelkivilágomat. Az én családom tökéletes és annyira, hogy az már szinte fojtogat és untat így kitaláltam, hogy unalom űzőként mindenkit az őrületbe kergetek. Amikor túllövök a célon és anyám már ordibál velem akkor mindig van egy biztos menedék melyet meggyőződéssel nevezek otthonomnak és ez a hely Volterra. A város ahol igazi vámpírként viselkedhettem és ahol sose unatkozom.
De most itthon vagyok és suliba kell mennem ami szerintem teljesen fölösleges hiszen amit ott tanulnak azt én már rég tudom. Minden esetre összeszedtem magam meg a suli táskám és miután felöltöztem a konyha felé tartottam.
Már mindenki a konyhában volt kivéve a kedvenc tesómat Jane-t és a szüleinket akik már bent voltak a kórházban. Renalia éppen szendvicset evett Puszedli (Jalice-t így hívom amióta először megláttam a rózsaszín balett ruhában) pedig épp most végzett a müzlijével és egy zöld almát tett a táskájába.
-Jó reggelt!-köszönt mindenki kórusban amitől ki tudtam volna ugrani az ablakon.
-Helló!-mondtam minden lelkesedés nélkül és az asztalhoz ülve egy hatalmas mélytányérba beleöntöttem egy liter tejet (három litert iszom naponta) és ráöntöttem egy fél doboz zabpelyhet.
-Bocsi most rohanok. A suliban talizunk Rosett. Szeretlek!-trillázta az iker húgom.
-Tudom, de azzal ugye tisztában vagy, hogy attól még, hogy te biciklivel jársz mindenhova senki nem fogja követni a példád. Egy fecske nem csinál nyarat.-oktattam ki mint mindig és a válasz is olyan volt amit már megszoktam tőle.
-Nem tudhatod amíg meg nem próbálod.-mondta és a szokásos ölelés puszi-puszi után elsasszézott.
Öt perc alatt elpusztítottam a reggelimet és unottan beszélgetésbe elegyedtem Renaliával.
-Nali, tanultál a matek dogára?-kérdeztem a mellettem ülő, ábrándos tekintetű unoka húgomat.
-Tessék? Mit mondtál?-kérdezett vissza zavartan és látszott rajta, hogy most tökre nem itt van.
-Istenem, hol jár az eszed? Ne válaszolj, költői kérdés volt. Sajnos tudom mitől csöpögsz mint a fagyi augusztusban.-mondtam lemondóan legyintve.
-De olyan édi és már alig várom, hogy suliba vigyen.-mondta azzal a tipikusan rózsaszín felhős vatta cukor illatú szerelmesnek nevezett szánalmas állapotban.
-Kösz, de ez nekem túl sok infó. Hol van már Jane? Küldök neki egy sms-t.-mondtam és elővettem az aktuális telefonomat (azért aktuális mert gyakran cserélem) és villámgyorsan beírtam:
Mi a fenét csinálsz? El fogunk késni. Gyere most azonnal! RDV
Az RDV az Rosett Demone Volturi-t jelent. A Demone olaszul démont jelent és ez a becenevem amit Aro talált ki nekem és amit csak Volterrában használok és azért írok mindig Volturit mert én úgy érzem, hogy oda inkább tartozom mint ide.
A válasz is megjött:
Fizika házit írok. JV
Hagyd a francba, majd lemásolod rólam. RDV
Jane le is száguldott és indulásra készen lementünk a garázsba ahol már Edward várt minket az ezüst Volvójának nekidőlve.
Beszálltunk a kocsiba és Jane fül hallgatót csatlakoztatva a telefonjába Muse-t (a kedvenc zenekara) hallgatott maximális hang erőn és közben dúdolgatott. Az eső csepergett az ablakból pedig még láttam ahogy Nali felül Jacob mögé a motorjára és megmagyarázhatatlannak tűnt számomra az, hogy hogyan tudnak egymásra így nézni.
-Jók legyetek!-mondta Edward és elszáguldott.
Megérkeztünk a suliba. A világ legunalmasabb városának legunalmasabb intézménye melyben én voltam a botrányhősnő amitől egyszerre váltam híressé és hírhedté. Ugyan az elején rengetegen próbáltak a közelembe férkőzni mondván milyen menő vagyok, de csakhamar ráébredtek, hogy ez mégsem olyan jó ötlet. A tesóim (és ebbe a kategóriába sorolom most Renaliát is) voltak az egyedüli tanulók akikkel egyáltalán szóba álltam.
Az első óránk matematika volt. Bementünk a terembe. A stréberek a könyvüket bújták, a menők nagyban beszélgettek, pletykáltak, röhögtek és voltak sokan akik a házit csinálták. Nos, Jane is ezt csinálta a pad társam volt és hihetetlenül gyorsan másolt, én pedig elkezdtem elemezgetni a mit sem sejtő diákokat. Test beszéd, arc mimika ezek voltak melyeket mindenki néz de csak én látom.
-Sharpay, neked minden minden második szavad hazugság. Adam, te másnapos vagy és gerincre vágtad Katy-t. Christina a pasid megcsal.-mondtam fennhangon egyszerű tény megállapításaim és a legelső reakciókat Puszedlitől kaptam egy rosszalló pillantás formájában valamint Renalia és Jane halk kuncogását.
-Hogy merészelsz ilyet mondani!-sipítozott Sharpay a suli úgymond "bálkirálynője" akinek hosszú szőke haján látszott hol ér véget az eredeti és hol kezdődik a mű, mindig a legutolsó divat szerint öltözködött és mindig volt rajta valami rózsaszín és ha ez nem lett volna elég riszálta a seggét és a kezét úgy tartotta mint egy T-rex miközben ment a tíz centis magassarkújában.
Sharpay Evans (a közellenség)
-Az én pasim szeret, azt mondta.... vagyis nem mondta....de tudom hogy szeret... tegnap is majdnem kimondta.-siránkozott Christina szánalmasan. Adam mivel épp egy kólát ivott mikor a bejelentést tettem most nagyban fuldokolt Katy pedig elpirulva hátba veregette. Úgy éreztem ez még nem elég a boldogsághoz, de már nem tudtam az osztály vérét szívni (átvitt értelemben) mert becsöngettek és Mrs. Johnson belépett.
Kiosztotta a témazáró dolgozatokat amire 45 percet adott és én megcsináltam egy perc alatt. Odamentem az asztalához, leraktam elé.
-Ne koptassa a tollát csak írja rá hogy, 5. Amúgy nagyon szar feladatokat rakott be, én ilyeneket óvodásan oldottam meg.-mondtam unottan.
-Üljön le Ms. Cullen!
Ültem a padban vagy tíz percig és eluntam az életem mikor Sharpay keze a magasba lendült.
-Mondja!
-A 10. feladatban nem értem a kérdést.-mondta bamba képpel, nyávogós hanggal.
-Jóságos ég, te genetikailag vagy ilyen idióta vagy képzed magad? Komolyan mondom az ilyen hülye picsákat el kéne szeparálni, hogy a társadalom normális felének ne tegye tönkre az idegrendszerét.-fakadtam ki.
-Ms. Cullen, viselkedjen!-kiáltott rám a tanár.
-Maga itt a legnagyobb hülye ha nem buktatja meg az ilyen IQ szegény ember képződményeket.-mondtam higgadtan de a lehető legsértőbben.
-Azonnal menjen az igazgatóiba!-parancsolt a matektanár.
-Jól teszi tanárnő, hogy kiküldi. Nem kellenek ide ilyen idegbajosok.-mondta fölényeskedve a pink pláza picsa.
Az ajtóban voltam és mosolyogva vissza fordultam.
-Sharpay ezt neked.-mondtam mosolyogva és felmutattam a középső ujjam.
-Viszlát Ms. Cullen!-kiáltott még rám a tanár és a hangsúlyában benne volt az a "hordd el a beled" rejtett tartalom.
Miközben az igazgatói iroda felé sétálgattam vidáman azon gondolkodtam, hogy ne írjak-e előre Arónak, hogy számítson a látogatásomra, de mivel ez eltérne a szokásomtól, hogy csak az után küldök neki sms-t miután belecsapott a csalánba (vagyis belém) a mennykő így e téren levő maradiságomat megőrizve mentem tovább és a kopogtatás után beléptem az igazgatóhoz.
-Á, látom maga törzsvendég kíván itt lenni, a héten ez már a negyedik alkalom. Most kit alázott meg a diákokat vagy a tanárt?-kérdezte a köpcös, szemüveges, szakállas igazgató aki amióta megismert engem mintha éveket öregedett volna, teljesen belém őszült.
-Igazgató úr nem védelemként hozom fel, de az én bűnöm az esetek 90%-ában az őszinteségem amit az emberek nem képesek elviselni, mert az igazság fáj nekik, persze ettől függetlenül várom a prédikációját a helyes viselkedésről, a megértés színlelését, a büntetés illúzióját és hogy felhívja az anyámat.
-Ilyen kiszámítható volnék?
-Ne vegye magára mindenki az.-legyintettem.
-Nos, ha így állunk változtatok a meneten, felhívom az édesanyját, de előtte elmegy az iskolai pszichológushoz mától kezdve minden nap tanítás után, most kivételesen amíg véget nem ér ez az óra.-mondta ki az "ítéletet".
Nem ellenkeztem. Feltett szándékom volt teljes mértékig kikészíteni a pszichomókust.
Így hát bementem abba a kis szobába ahol a dili doki rendelt. Kicsi szoba volt, két fotel, egy íróasztal, egy szék és egy tipikus agyturkász kanapé volt benne. A falon rajzok voltak, egyik pocsékabb mint a másik, a függöny sárga, a fal pedig zöld volt. Pont olyan volt mint egy diliház.
-Szia! Az igazgató előre felhívott, hogy jössz. Gyere ülj le vagy inkább feküdnél?-csacsogta mosolyogva a nyúl fogú nő akit már többször láttam a folyosón.
-Ülök.-mondtam és úgy is tettem.
-Nos, beszélgessünk! Mondd el mit érzel!-kezdte.
-Érzései azoknak van akinek van lelke szóval ez a veszély engem nem fenyeget. Inkább magáról beszélnék. Munka után randija lesz. Nagy reményeket fűz hozzá. Gondolom már a menyasszonyi ruhát is kiválasztotta valamint tudja hogy hány gyereket akar a pasitól és hogy hogyan fogják őket hívni. Középkorú, van egy macskája és retteg attól, hogy egyedül marad és azért nem talált idáig párt mert a nagy Őt kereste ami arra utal, hogy baj van a racionális gondolkodásával vagy csak egyszerűen nincs birtokában. Minden esetre azt elmondhatom, hogy a pasi kereket fog oldani amint megtudja, hogy maga pszichológus, de ha nem tudja meg akkor is mert maga olyan rajongással van iránta már most egy kis levelezés után hogy az elfogja riasztani a férfit. Ha mégsem akkor csak egy éjszakás kalandra kell neki. Maga maximum akkor találna magának pasit ha belebotlana egy magához hasonló, besavanyodott középkorú Quasimodo kinézetű pasasba aki cseppet se fog hasonlítani az ideáljára, de legalább nem lesz egyedül.
-Ho..ho..hon..hon...honnan tudja?-kérdezte dadogva a döbbenettől kis idő múlva mikor már annyira magához tért hogy tudott beszélni.
-Maga szemüveges, de most kontaklencsét visel. A haját általában copfba és néha kontyba szokta hordani, de most ki van engedve. Sose használ sminket, de most van magán és nem is kevés. Sose vesz fel magassarkút most viszont az van magán. A lelkesedés amivel fogadott nem megszokott magától mivel általában bús és visszahúzódó, de most ki van virulva, a telefonját pedig öt másodpercenként nézi tehát azt várja, hogy randi előtt még lefixálnak mindent vagy enyelegnek kicsit, de ez nem történt meg tehát csak egy éjszakás kalandot akar. A macska szőrt látom a szoknyáján amit megint ritkán hord. A többi már következtetés és egyébként rúzs ragadt a nyúl fogára. Egyéb kérdés?
Ekkor megszólalt a csengő.
-Nincs. Remek akkor sok sikert a randihoz.-mondtam és kimentem a takony zöld színű szobából magára hagyva a dili dokit aki még mindig tátott szájjal ült és már a síró görcs kerülgette.
A következő órámra már nem jutottam el mert anyám megjelent vörös sportkocsijával és hazavitt. Útközben gyorsan írtam Arónak egy sms-t:
Bajban vagyok. Foglalj jegyet. Megyek haza. Szeretlek. RDV
A kocsiban néma csend volt. Anyámról világosan lelehetett olvasni a dühöt, a csalódottságot és a tehetetlenségtől kiváltott haragot. Fogait összeszorította, tartása merev volt és hallgatott.
-Miért csinálod ezt?-kezdte halkan-MIÉRT? Mindent megkapsz, mindent megengedünk neked és ez a hála? Hálátlan és önző vagy nem törődsz a családunk hírével és szégyenbe hozol minket. Már nem is tudom ki vagy. Egy hónapig szobafogságban leszel, se sakk, se vívás, se hegedű. MEGÉRTETTED?-tört ki belőle majd ismét hallgatásba burkolózott, de éreztem, hogy ennek korán sincs vége. Sajnáltam anyámat ilyenkor, de a cél szentesíti az eszközt, az én célom pedig az, hogy előrehozott érettségit tehessek mindenből, utána Aróhoz költözhessek Volterrába és vegyészként dolgozhassak.
Otthon Anya kitett engem és elszáguldott anélkül, hogy bármit is mondott volna, a vezetés mindig megnyugtatta.
Bementem a házba. A nappaliban Apu állt karba tett kézzel senki más nem volt otthon.
Rosett
-Szia Apu!-köszöntem.
Na Ő volt az akit végképp nem akartam bántani, de mindig sikerült.
Na Ő volt az akit végképp nem akartam bántani, de mindig sikerült.
-Gyere ülj le!-mondta és Ő is így tett.-Nézd kincsem, ha valami bánt azt nyugodtan elmondhatod. Kérlek, nem tudok segíteni ha nem mondod el mi zavar. Talán nem kapsz elég figyelmet vagy valami más?
-A mi családunk tökéletes. Én nem vagyok az. Nem illek be a képbe. Nem szeretek itt lakni. Aronál szeretnék élni. Utálom a sulit, mert unatkozom és ez az egész város és család...egyszerűen...unalmas.-tört ki belőlem az igazság amit még sose mondtam el.
-Sejtettük, hogy ez a bajod csak nem voltunk benne biztosak.-mondta halvány mosollyal.
-És?
-És nem szeretnénk ha darabokra hullana a család, így is Alec Volterrában lakik és nagyon hiányzik édesanyádnak és Jane-nek. Nem szeretnénk téged is elveszíteni. Látod itt van Rose, Emmett, Jasper, Alice, Edward és Bella gyakorlatilag felnőttek mégis velünk laknak és ennek az az oka, hogy szeretnek itt lenni. Nem olyan rossz a tökéletesség sőt mondok valamit senki és semmi se tökéletes és olyan jól megvagy a testvéreiddel nem értem miért akarnál elmenni.
-Mert itt nekem nem jó és ha most megbocsájtasz még be kell pakolnom. Megyek Aróhoz.
-Miért menekülsz folyton. A struccpolitika rossz taktika. Nem menekülhetsz mindig a büntetés elől. Vállalnod kell a tetteidért a következményeket.
-Minden lelkiismeretes ember ezt csinálná, de nekem nincs lelkem. Ha csak feleolyan jó ember lennék mint ti nem okoznék csalódást, de én ilyen vagyok törődjetek bele.-mondtam és a szobába rohantam összecsomagolni.
A repülőút ugyanolyan borzasztó volt mint mindig. Kínzott a bűntudat és ezt is utáltam. Miért van bűntudatom, hiszen csak a szabadságomért küzdök?
Amint a gépről leszálltam és meg pillantottam Arót abban a pillanatban minden rosszat egy szempillantás alatt elfelejtettem és rohantam a karjaiba. Magához ölelt.
-Örülök, hogy itt vagy drága kis Demoném!-mondta és megpuszilta a fejem.
-Te vagy az első aki ezt mondja ma.-mondtam féloldalas mosollyal és szorosabban öleltem magamhoz a nagyapámat, az egyetlen embert (pardon, vámpírt) aki megértett.
