17. rész Csöbörből vödörbe

Carlisle szemszöge

Nem szeretek hazudni és nem is tudok így persze nehéz volt leplezni a bennem tomboló aggodalmat, lelkiismerte furdalást és persze pusztító önmarcangolást, hogy az én hibám minden.
Én hagytam, hogy egyedül legyen, nem lett volna szabad.
Drága kicsi Thaliám olyan törékeny kis teremtés, olyan apró (alig magasabb Alice-nél).
Ha valami baja esik azt nem élem túl. Megöl ez a tehetetlenség, hogy itt várok karba tett kézzel miközben az én drágám fogságban van, fél és szenved.
-Apa hagyd már abba. Megérzi Jasper, Ő meg elmondja Alice-nek aztán ennyit arról, hogy tartsuk titokban.-förmedt rám Edward teljesen jogosan.
-Igazad van, de tényleg mindjárt kikészülök.-mondtam elhaló, megkínzott hangon.
-Miről beszéltek? Mit kell titokban tartani és mitől készülsz ki?-kérdezte a hirtelen megjelent kis Jane kérdőn nézve kettőnkre.
-Oh, semmi....semmi baj nincs.-hazudtam pocsékul.
-Ezt nem hiszem el. Tudom, hogy valamit elhallgattok előlem. Ki vele, tudni akarom!-mondta parancsolóan kétségbe esve Jane.
-Nos, édesanyád...-kezdtem volna.
-Mi történt vele? Ugye nem esett baja? Mondd, hogy jól van!-tört ki hisztérikusan a szőke angyalszerű kislány.
Mielőtt válaszolhattam volna Thalia viharzott be az ajtón, felugrott a nyakamba, átölelt és hosszan, szenvedélyesen megcsókolt. Jane pedig megnyugodva felkacagott.
-Hiányoztál. Féltem, hogy többé nem láthatlak. Szeretlek Carlisle és nem tudok nélküled élni. Te vagy a támaszom, a barátom, a tanárom, a szeretőm, az angyalom. Te vagy a minden és a minden nélküled semmi.-hadarta egy szuszra őszinte vallomását.
Belenéztem csillogó topáz színű szemébe és gyengéden megsimogattam bájos arcát.
-Rettegtem attól, hogy elveszíthetlek. Soha többé nem hagylak magadra. Mostantól mindig melletted leszek, most és mindörökké. Te vagy az a nő akivel a világvégezetéig együtt akarok lenni.-mondtam és letérdeltem mondván itt az idő, megkérem a kezét.
Hirtelen összeesett Thalia és rángatózni kezdett az egész teste. Abban a pillanatban az egész család berohant a nappaliba.
-Mi történik? Egy vámpírnak nem lehet epileptikus rohama.- mondtam kétségbe esve és próbáltam lefogni imádatom tárgyát rángatózása közben.
-Aktiválódott a képessége. Valami szörnyű fog történni olyasvalakivel akit szeret.-magyarázta Leon aki karjában tartotta ijedt kedvesét, Esmét.
  Egyszer csak abba hagyta Thali a görcsös rángatózást és ködös tekintettel a plafonra nézett és kísértetiesen drámai hangon szólalt meg.
-Közeledik...Volterra felé...az egész családom...a Volturi...veszélyben van...fájdalom...kín..szenvedés...halál...cselekednem kell.
A teste most elkezdett hullámozni, mint egy kígyó.
-És most mit csinál?-kérdeztem.
-Most termelődik benne plusz vámpír-méreg és oszlik el az egész testében . Százszor gyorsabb, erősebb és jobbak az érzékszervei , mint bármelyikünknek. Ha most megharapna egy embert az nem átváltozna, hanem azonnal meghalna. Ilyenkor félelmetesen profi harcos.-mondta lenyűgözve ismét Thali bátyja mintha az előbbi szörnyű jóslattól nem is tartana.

Thalia pislogott ami valószínűleg azt jelenti újra önmaga.

-Jól vagy édesem?-kérdeztem aggódva.

-Igen. Alice ide tudnád adni a Porsche-d?-mondta ijesztően gépies hangon.

-Hát...persze. Tessék a kulcs.-mondta kissé megszeppenve Lia új állapotától Alice.

-Köszi. Vigyázok rá ne félj!

-Téged féltelek nem a kocsim.-mondta szomorúan és megölelte. Furcsa módon Thali nem viszonozta az ölelést.

-Borzasztó hideg vagy biztos, hogy jól vagy?-kérdezte koboldszerű lányom.

-Ne félts! Most mennem kell. Jane ígérd meg, hogy nem jössz utánam! Ez nagyon veszélyes.-parancsolta szigorúan kislányának.

-Ígérem.-bólintott Jane.
Megpuszilta kislánya szőke fejecskéjét utána pedig az én gyermekeimnek hintett apró csókot az arcukra (a "gyermekeimen" kívül természetesen Esme, Leon és Félix is sorra kerűlt).

-Carlisle, Balthazar, ne kövessetek! Nem élnétek túl, ezt most nem.-mondta ismét szokatlan parancsolással a hangjában.

Engem megcsókolt borzasztó óvatosan és még ez alatt a rövid csók alatt is éreztem azt amit Alice mondott, hihetetlenűl hideg volt a bőre még vámpírokhoz képest is. Balthazart arcon csókolta, de annyira lehelletnyire, hogy alig érte a bőrét, de még ettől is kirázta a hideg a mogorva mágust.

Ezután eltűnt egy másodperccel később pedig felbőgött a Porsche 911 jellegzetes motorhangja és, mint a puskából kilőtt golyó száguldott el porfelhőt hagyva maga után.

-Most mit csináljunk?-kérdezte suttogva Esme.

-Természetesen én megyek Volterrába.-feleltem.

-Én szintúgy.-jelentette ki Balthazar eltökélten.

-Veletek tartok. Hasznát fogjátok venni a képességemnek és Anyunak csak annyit mondtam, hogy ígérem azt nem, hogy mit.-mondta határozottan Jane huncut kis mosollyal.
-Én is benne vagyok a balhéban. Itt volt már az ideje egy kiadós bunyónak.-mondta vigyorogva, lelkesen Emmett.
-Na jó tegye fel az a kezét aki akar jönni!-szólatalt meg hirtelen Leon műsorvezető szerű hangsúllyal.
Minden kéz a magasba lendült.
-Látsz valamit Alice kicsim?-kérdeztem a kis jósnőt kíváncsian.
-Igen. Most már én is látom azt amit az előbb Lia.-mondta határozottan.
-És Liát látod?-kérdezősködtem tovább.
-Nem, de ez nem újdonság Őt sose láttam olyan, mint Balthazar Őt se láttam előre. Mondhatni vakfoltok számomra.
-Akkor siessünk! Indulnunk kell!-mondtam a végszót mire mindenki beült valamelyik luxus kocsinkba.
Egy perc múlva már üresen tátongott hatalmas fehér otthonunk és úton voltunk, hogy megmentsük a vámpírvilág elitjét és mindenek előtt Thaliát.

16. rész Mentőakció

Thalia szemszöge

Kinyitottam a szemem. Egy hatalmas, baldechinos ágyban feküdtem és egy ijesztő férfi állt mellettem. Az első benyomásom az volt róla, hogy úgy néz ki mint egy zombi valami olcsó horror filmben és nem tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá annak fényében, hogy elrabolt.

Horacius Cruel

-Örülök, hogy végre felébredt.-mondta gonosz mosollyal.

-Kicsoda maga?-mondtam zavartan és már pattantam is volna fel az ágyról, de nem tudtam. Képtelen voltam mozgatni a testem, csak a fejemet sikerült. Teljesen tehetetlenül feküdtem egy helyben. 

-Hadd mutatkozzam be! Horacius Cruel vagyok, a maga fogvatartója. Nagyon örvendek.

-Én kevésbé. Miért rabolt el?-kérdeztem kissé dühösen.

Még sosem raboltak el. Nem tudom, hogy reagáljak erre a szituációra.

-Balthazar megölte a mesterem aki mellesleg az apám volt. Évtizedek óta tervezem a bosszút és most megfizet a maga mágusa. Rájöttem, hogy Blake-nek két gyenge pontja van: maga és a fia. Daviddal viszont nehezebb dolgom lett volna mivel Ő gyűrű nélkül is tud varázsolni így esett a döntésem magára. Rengeteg munkám volt a megfigyelésével olyan információkhoz is hozzá jutottam amiről maga még álmodni se mer. Példának okáért itt van ez az ékszer.-mondta büszkén és ujján megcsillant az ÉN misztikuszafír gyűrűm.
-Hogy merészelte elvenni?-mondtam felháborodva megtartva a méltóságom emlékét ebben a lehetetlen helyzetben.
-Nos, leszedtem az ujjáról amikor elkábítottam.-mondta gyakorlatiasan.
Nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem. Furdalt a kíváncsiság, hogy miről nem tudok.
"A tudás hatalom" ez volt az első lecke amit Aputól tanultam.
-Milyen információk vannak a birtokában?-mondtam kissé izgatottabban a kelleténél.
-Tudtam, hogy érdekelni fogja.-mondta önelégülten-Ennek a gyűrűnek nem maga az első tulajdonosa, Veronicának hívták az első gazdáját, Ő Balthazar felesége volt. Amikor meghalt a 777. szintű varázsereje megmaradt a gyűrűben. Csak az tud bánni Veronica mágiájával aki Balthazar számára az igazi, a nagy Ő. Maga tudja használni a varázserőt csak nem tudja kordában tartani azt a hatalmas erőt ami azt jelenti, hogy maga szereti Blake-et, de mégsem maga az igazi és ezt Balthazar is tudja azóta amióta először látta szerencsétlenkedni miután tanonc lett.-mesélte őszinte boldogsággal, mintha annak örülne, hogy végre van aki meghallgatja.
-A mágusom tudja, hogy nem én vagyok a nagy Ő és mégis szeret engem? De miért?-kérdeztem értetlenül inkább magamtól, mint Horaciustól.
-Nos, ahogy én tapasztaltam a mestere nem szereti ha mások mondják meg mi a sorsa, végzete ezért hagyja figyelmen kívül Veronica utolsó jövendölését.
Kifinomult hallásomnak köszönhetően nyugtalanító halk suhanásra és léptekre lettem figyelmes. Ez csak egyvalaki lehet. Legszívesebben elkiáltottam volna magam, hogy meneküljön mert csali vagyok csupán, Ő a főcélpont.
-Lehet egy kérdésem?-néztem fogvatartómra.
-Persze.-mondta készségesen.
-Hogy lehet az, hogy nem tudok mozogni.-kérdeztem őszinte kíváncsisággal.
-Egyszerű, woodoo baba. Ott van az oszlop mögött.-mutatott a teremben levő sok oszlop egyikére.
-Ha nagyon szépen megkérem, lehetne az, hogy csak engem öl meg és békén hagyja Balthazar-t?
-Jó próbálkozás, de nem.-mondta démoni kacajjal.
A lépteket egyre közelebbről hallottam és alig bírtam magamon uralkodni, de már késő volt.
-Úgy tűnik az alma nem esik messze a fájától. Ugyanolyan aljas vagy, mint az apád. Az, hogy elraboltad az én drágaságom nagyon rossz lépés volt. Így kénytelen leszek megölni.-zengte szívemnek oly kedves mágusa valahonnan (bizonyára láthatatlan).
-3:00 a pontosságod, mint egy svájci óra, a kinézeted, mint egy ódivatú gentleman, a trükkjeid, mint egy harmadosztályú bűvész. Szinte túl könnyű a dolgom.-mondta önelégülten Cruel és zsebéből fekete port vett elő amit szétfújt.
A por lassan terjengett a levegőben mindent befedett, a bútorokat, a padlót és....Balthazar álcázó tábláját amit maga elé tartott.
Amint láthatóvá vált ellensége azonnal átkot küldött rá ami elől könnyedén kitért egy oszlop mögé húzódva. Ezután mesterem lendült támadásba ami célt talált. Horacius egy pillanatra összeesett amit Balthazar azzal használt ki, hogy levette a woodoo babáról a kötelet így már tudtam én is harcolni.
Ez idő alatt viszont magához tért ellenfelünk aki két gyűrűjének köszönhetően mindkettőnk felé zúdította az átkokat. Az egyik rontás eltalálta a mágusom, de nem halt meg csak elájult. Cruel diadalittasan sétált lassan hozzá, teljesen megfeledkezve a nagy győzelmi mámorban mindenről.
-Búcsúzz el az életedtől!-mondta kegyetlenségtől izzó szemmel.
-Búcsúzz te!-kiáltottam és hátulról rávetettem magam, erős márvány karjaimat rákulcsoltam és könnyedén szétroppantottam gyönge, emberi testét.
Gyűlölök ölni, de ha valaki bántja azt akit én szeretek az engem is bánt.
Balthazar kezdett magához térni kábulatából mialatt én leszedtem Horacius élettelen újjáról a gyűrűmet.
-Jól vagy drágám?-kérdeztem aggódva és mesterem mellé kuporodtam.
-Ugyan,velem ne foglalkozz! De ugye téged nem bántott?-mondta úgy nézve rám, mintha attól félne, hogy súlyos sérüléseket szereztem volna testi-lelki téren.
-Semmi bajom, de még egyszer ne tedd kockára az életedet értem, fölösleges!-szidtam gyengéden.
-Hogy mondhatsz ilyet nem tudnék megbocsáltani magamnak ha bajod esne.-mondta felháborodva.
-De hát nem én vagyok az igazi. Cruel elmondta Veronica jövendölését.-mondtam csodálkozva.
-Nem érdekel. Senki ne mondja meg, hogy kit szeressek még a volt feleségem se!-mondta akadékosan.
-Csakhogy én ezt a hatalmas szerelmet nem érdemlem meg és nem is tudom viszonozni, mivel a szívem már örökké Carlisle-é.-mondtam lágy mosollyal.
-Biztos vagy benne, hogy mellette akarod leélni az örökkévalóságot?-kérdezte komolyan.
-Soha semmiben nem voltam még ilyen biztos.-mondtam boldogan.
-Akkor gyere, hazaviszlek a Rómeódhoz.-mondta megértően.

15. rész Konfliktus

Carlisle szemszöge

Munkából tartottam hazafelé. A táj csak úgy suhant mellettem Mercédeszem gyorsaságától.
A lejátszóba a kedvenc zenémet raktam be. Hallgattam a lágy dallamot és közben gyönyörű kedvesemre gondoltam.

Carlisle kedvenc zenéje

Thali a mindenem. Igazi mintafeleség lenne. Takarít, főz, mos, foglalkozik a gyerekekkel és amikor kettesben vagyunk varázslatossá tesz minden pillanatot. Mindennél jobban szeretem. Számomra Ő a minden és a minden nélküle semmi. Itt lenne már az ideje, hogy a kapcsolatunkban egy szinttel feljebb lépjünk. Megakarom kérni a kezét.
Gondolataim csodás áramlatából a mobilom csörgése zökkentett ki.
Ránéztem a kijelzőre: ismeretlen szám. Felvettem.
-Dr. Cullen.-mondtam megszokott nyugodtsággal.
-Thalia veszélyben van. Elrabolták. Könyörgöm mentse meg!-mondta egy kétségbe esett, zavarodott, vékony, női hang.
-Kicsoda maga?-meglepetésemben csak ennyit tudtam kinyögni.
-Az picit sem számít.-mondta rejtélyesen.
-De honnan...?-kezdtem volna,de a nő félbe szakított.
-Az időnk vészesen fogy. Cselekedjen azonnal!!! Könyörgöm, nem veszíthetem el.-mondta zokogva és lerakta.
Nem gondolkoztam sokat azon, hogy mit tegyek így tövig nyomtam a gázpedált és hazafelé száguldottam.
Két perc alatt otthon voltam és berontottam a házba. Ekkor eszembe jutott, hogy a többiek biztos nem tudnak még róla hiszen akkor Ők hívtak volna nem pedig a titokzatos nő. Az se lenne jó ha megijeszteném Jane-t az anyja eltűnésével. Alice, hogy lehet, hogy nem látta ezt előre? Biztos Thalia mágus képessége miatt. A fenébe, Edward olvas a gondolataimban.
-Valóban. Most mihez akarsz kezdeni?-kérdezte egy szempillantás alatt feltűnt fiam.
-Először is meg nézem hol tűnt el pontosan, addig kell míg friss a nyom.
-Balthazar-nak akarsz szólni róla?
-Még nem tudom. Minél kevesebben tudunk róla annál kisebb a kockázat, hogy megtudja.-Jane, tettem hozzá magamban.
-Akkor menjünk!-vágta rá azonnal.
Követtük Thali mámorító illatát. Az erdőbe vezetett.

Biztos vadászott. Az egyik fán megláttam az íjját, a Volturi nyakláncát és egy borítékot amit egy tőrrel vágtak be a fába és amire ez volt írva: Balthazar-nak.
Odaszáguldottunk (pártized másodperccel volt ott hamarabb Edward).
Kibontottam a borítékot és olvasni kezdtem a levelet:

Balthazar, rendkívül bájos a szerelmed. Ha vissza akarod kapni, gyere el Skóciai kastélyomba. Egyedül, és ne is próbálj trükközni, különben kénytelen leszek végezni a te kis Thalissoddal. Hajnali három, Cruel Castle. El ne késs!
Horatius Cruel

-Remek! Ez is amiatt az átkozott szemfényvesztő miatt van.-szűrtem a szavakat éles fogaim között.
Tág tűrésű élőlény vagyok ebből következik, hogy engem nagyon nehéz feldühíteni, de most sikerűlt.
-Nem szemfényvesztő, mágus. Én vagyok az oka, hogy Thaliss bajban van, így én is szabadítom ki természetesen.-oktatott ki a hirtelen mellettem álló Balthazar.
-Most jobb ha megyek.-mondta halkan zavarba jötten a dühkitörésemtől és kettőnk szópárbajától Edward és elsuhant.
-Arról ne is álmodj! Ő az én kedvesem te csak a tanára vagy és annak is pocsék.
-A mestere vagyok és amúgy a levélben is az áll, hogy nekem kell mennem EGYEDÜL. Szóval menj haza Drakula és hagyd, hogy végezzem a kötelességemet.-mondta dühösen.
-Felejtsd el, hogy hagyom, hogy egyedül legyél vele. Mindig kihasználod a helyzetet és Thalia érzelmeit. Mégis minek képzelsz te engem hülyének vagy süketnek!? Tudok arról ami köztetek történt a házamban és azt is, hogy nem Thali a hibás hanem te.-sziszegtem mérgesen.
-Nézd logikusan a helyzetet! Egy mágus rabolta el Thaliss-t vagyis csak egy mágus tudja kiszabadítani is. Rajtad fognak az átkok és nem ment meg a gyorsaságod. Thalia pedig élve megnyúzna engem ha téged is veszélybe sodorlak és megsérülsz.-mondta higgadtabban.
-Na jó. Amúgy is kell valaki aki itthon fenntartja a látszatot, hogy minden rendben és még Jane-re is vigyáznom kéne. De ha megtudom, hogy ismét visszaéltél Thali szeretetével akkor azt is megbánod, hogy megszülettél. Megegyeztünk?
-Megegyeztünk.-mondta és kezet fogtunk (tegyük hozzá, hogy nem finomkodtam a kézszorításnál).
-Akkor megyek. Minden perc drága. Így is versenyt kell majd futnom az idővel.-mondta.
Egyet csettintett és a kocsija egy pillanat alatt ott termett. Beült és elszáguldott.