17. rész Csöbörből vödörbe

Carlisle szemszöge

Nem szeretek hazudni és nem is tudok így persze nehéz volt leplezni a bennem tomboló aggodalmat, lelkiismerte furdalást és persze pusztító önmarcangolást, hogy az én hibám minden.
Én hagytam, hogy egyedül legyen, nem lett volna szabad.
Drága kicsi Thaliám olyan törékeny kis teremtés, olyan apró (alig magasabb Alice-nél).
Ha valami baja esik azt nem élem túl. Megöl ez a tehetetlenség, hogy itt várok karba tett kézzel miközben az én drágám fogságban van, fél és szenved.
-Apa hagyd már abba. Megérzi Jasper, Ő meg elmondja Alice-nek aztán ennyit arról, hogy tartsuk titokban.-förmedt rám Edward teljesen jogosan.
-Igazad van, de tényleg mindjárt kikészülök.-mondtam elhaló, megkínzott hangon.
-Miről beszéltek? Mit kell titokban tartani és mitől készülsz ki?-kérdezte a hirtelen megjelent kis Jane kérdőn nézve kettőnkre.
-Oh, semmi....semmi baj nincs.-hazudtam pocsékul.
-Ezt nem hiszem el. Tudom, hogy valamit elhallgattok előlem. Ki vele, tudni akarom!-mondta parancsolóan kétségbe esve Jane.
-Nos, édesanyád...-kezdtem volna.
-Mi történt vele? Ugye nem esett baja? Mondd, hogy jól van!-tört ki hisztérikusan a szőke angyalszerű kislány.
Mielőtt válaszolhattam volna Thalia viharzott be az ajtón, felugrott a nyakamba, átölelt és hosszan, szenvedélyesen megcsókolt. Jane pedig megnyugodva felkacagott.
-Hiányoztál. Féltem, hogy többé nem láthatlak. Szeretlek Carlisle és nem tudok nélküled élni. Te vagy a támaszom, a barátom, a tanárom, a szeretőm, az angyalom. Te vagy a minden és a minden nélküled semmi.-hadarta egy szuszra őszinte vallomását.
Belenéztem csillogó topáz színű szemébe és gyengéden megsimogattam bájos arcát.
-Rettegtem attól, hogy elveszíthetlek. Soha többé nem hagylak magadra. Mostantól mindig melletted leszek, most és mindörökké. Te vagy az a nő akivel a világvégezetéig együtt akarok lenni.-mondtam és letérdeltem mondván itt az idő, megkérem a kezét.
Hirtelen összeesett Thalia és rángatózni kezdett az egész teste. Abban a pillanatban az egész család berohant a nappaliba.
-Mi történik? Egy vámpírnak nem lehet epileptikus rohama.- mondtam kétségbe esve és próbáltam lefogni imádatom tárgyát rángatózása közben.
-Aktiválódott a képessége. Valami szörnyű fog történni olyasvalakivel akit szeret.-magyarázta Leon aki karjában tartotta ijedt kedvesét, Esmét.
  Egyszer csak abba hagyta Thali a görcsös rángatózást és ködös tekintettel a plafonra nézett és kísértetiesen drámai hangon szólalt meg.
-Közeledik...Volterra felé...az egész családom...a Volturi...veszélyben van...fájdalom...kín..szenvedés...halál...cselekednem kell.
A teste most elkezdett hullámozni, mint egy kígyó.
-És most mit csinál?-kérdeztem.
-Most termelődik benne plusz vámpír-méreg és oszlik el az egész testében . Százszor gyorsabb, erősebb és jobbak az érzékszervei , mint bármelyikünknek. Ha most megharapna egy embert az nem átváltozna, hanem azonnal meghalna. Ilyenkor félelmetesen profi harcos.-mondta lenyűgözve ismét Thali bátyja mintha az előbbi szörnyű jóslattól nem is tartana.

Thalia pislogott ami valószínűleg azt jelenti újra önmaga.

-Jól vagy édesem?-kérdeztem aggódva.

-Igen. Alice ide tudnád adni a Porsche-d?-mondta ijesztően gépies hangon.

-Hát...persze. Tessék a kulcs.-mondta kissé megszeppenve Lia új állapotától Alice.

-Köszi. Vigyázok rá ne félj!

-Téged féltelek nem a kocsim.-mondta szomorúan és megölelte. Furcsa módon Thali nem viszonozta az ölelést.

-Borzasztó hideg vagy biztos, hogy jól vagy?-kérdezte koboldszerű lányom.

-Ne félts! Most mennem kell. Jane ígérd meg, hogy nem jössz utánam! Ez nagyon veszélyes.-parancsolta szigorúan kislányának.

-Ígérem.-bólintott Jane.
Megpuszilta kislánya szőke fejecskéjét utána pedig az én gyermekeimnek hintett apró csókot az arcukra (a "gyermekeimen" kívül természetesen Esme, Leon és Félix is sorra kerűlt).

-Carlisle, Balthazar, ne kövessetek! Nem élnétek túl, ezt most nem.-mondta ismét szokatlan parancsolással a hangjában.

Engem megcsókolt borzasztó óvatosan és még ez alatt a rövid csók alatt is éreztem azt amit Alice mondott, hihetetlenűl hideg volt a bőre még vámpírokhoz képest is. Balthazart arcon csókolta, de annyira lehelletnyire, hogy alig érte a bőrét, de még ettől is kirázta a hideg a mogorva mágust.

Ezután eltűnt egy másodperccel később pedig felbőgött a Porsche 911 jellegzetes motorhangja és, mint a puskából kilőtt golyó száguldott el porfelhőt hagyva maga után.

-Most mit csináljunk?-kérdezte suttogva Esme.

-Természetesen én megyek Volterrába.-feleltem.

-Én szintúgy.-jelentette ki Balthazar eltökélten.

-Veletek tartok. Hasznát fogjátok venni a képességemnek és Anyunak csak annyit mondtam, hogy ígérem azt nem, hogy mit.-mondta határozottan Jane huncut kis mosollyal.
-Én is benne vagyok a balhéban. Itt volt már az ideje egy kiadós bunyónak.-mondta vigyorogva, lelkesen Emmett.
-Na jó tegye fel az a kezét aki akar jönni!-szólatalt meg hirtelen Leon műsorvezető szerű hangsúllyal.
Minden kéz a magasba lendült.
-Látsz valamit Alice kicsim?-kérdeztem a kis jósnőt kíváncsian.
-Igen. Most már én is látom azt amit az előbb Lia.-mondta határozottan.
-És Liát látod?-kérdezősködtem tovább.
-Nem, de ez nem újdonság Őt sose láttam olyan, mint Balthazar Őt se láttam előre. Mondhatni vakfoltok számomra.
-Akkor siessünk! Indulnunk kell!-mondtam a végszót mire mindenki beült valamelyik luxus kocsinkba.
Egy perc múlva már üresen tátongott hatalmas fehér otthonunk és úton voltunk, hogy megmentsük a vámpírvilág elitjét és mindenek előtt Thaliát.