A gondolatok idegesítően őrült sebességgel cikáztak az agyamban.
A robbanásra vagy ezer teóriát gyártottam, hogy mi is okozhatta, de valahogy egyiket se lehetett bizonyítékkal alátámasztani. Ha engem valaki ki akar iktatni, hát jöjjön csak, de Irene-t, az ÉN IRENE-OMAT SENKI SEM BÁNTHATJA!
Már nem is emlékszem pontosan mikor szerettem bele, talán amikor először válaszolt egy ironikus megjegyzésemre teljes magabiztossággal és bátorsággal. Láttam benne a tüzet ami olyan szenvedélyessé és elképesztően csábítóvá tette számomra, hogy nem tudtam parancsolni az érzelmeimnek. Úgy vonz, mint egy mágnes és ha biológiailag képes lennék, belehalnék a gyötrelembe amit okoz nekem a puszta jelenlétével. Olyannyira szeretem, hogy mikor nincs velem úgy érzem, a szívem egy darabja kiszakad belőlem és az vele marad.
Ez a fajta ragaszkodás viszont veszélyes. Még soha nem voltam szerelmes és nem is terveztem annak lenni, de most mégis megtörtént és ezért tiszta szívből gyűlölöm Irene-t.
Megcsörrent a mobilom így egy elegáns szaltóval leugrottam a "denevér vackomról".
A kijelzőre nézve erősen elgondolkoztam, hogy fel akarom egyáltalán venni, de az énem "jobbik fele" rám parancsolt így fogadtam a hívást.
-Szia Apa!-mondtam melankolikus hangon.
-Szia Kicsim! Régen beszéltünk, gondoltam felhívlak. Hogy vagy?-mondta mindig kedves hangján.
-Mit szólnál ha ezt személyesen beszélnék meg?-ajánlottam fel.
-Ilyen nagy a baj?-kérdezte aggodalmasan.
-Igen is meg nem is. Igazából nyugodtabb vagyok ha nem hallja a beszélgetésünket az egész család.-válaszoltam és a háttérben már hallottam is anyám lemondó sóhaját.
-Rendben. Mikor menjek? Már elég késő...
-Mondjuk tíz perc múlva.-szakítottam félbe.
-Kincsem, fél óra az út hozzád.-mondta szelíden kioktatva.
-Igen egy normális kocsi számára, de tudtommal a te Mercédeszed motorja fel van tuningolva Emmettnek hála. Akkor nem sokára találkozunk.-és bontottam a vonalat majd telefonomat az éjjeli szekrényre rakva, visszakapaszkodtam korábbi helyemre, hogy addig is saját gondolataimban fuldokolva forrjak a szerelem gyötrelmében.
Ez a fajta ragaszkodás viszont veszélyes. Még soha nem voltam szerelmes és nem is terveztem annak lenni, de most mégis megtörtént és ezért tiszta szívből gyűlölöm Irene-t.
Megcsörrent a mobilom így egy elegáns szaltóval leugrottam a "denevér vackomról".
A kijelzőre nézve erősen elgondolkoztam, hogy fel akarom egyáltalán venni, de az énem "jobbik fele" rám parancsolt így fogadtam a hívást.
-Szia Apa!-mondtam melankolikus hangon.
-Szia Kicsim! Régen beszéltünk, gondoltam felhívlak. Hogy vagy?-mondta mindig kedves hangján.
-Mit szólnál ha ezt személyesen beszélnék meg?-ajánlottam fel.
-Ilyen nagy a baj?-kérdezte aggodalmasan.
-Igen is meg nem is. Igazából nyugodtabb vagyok ha nem hallja a beszélgetésünket az egész család.-válaszoltam és a háttérben már hallottam is anyám lemondó sóhaját.
-Rendben. Mikor menjek? Már elég késő...
-Mondjuk tíz perc múlva.-szakítottam félbe.
-Kincsem, fél óra az út hozzád.-mondta szelíden kioktatva.
-Igen egy normális kocsi számára, de tudtommal a te Mercédeszed motorja fel van tuningolva Emmettnek hála. Akkor nem sokára találkozunk.-és bontottam a vonalat majd telefonomat az éjjeli szekrényre rakva, visszakapaszkodtam korábbi helyemre, hogy addig is saját gondolataimban fuldokolva forrjak a szerelem gyötrelmében.
~*~
Tizenöt perc múlva hallottam leparkolni Apát a házam előtt. Leugrottam a vas rúdról és az ajtóhoz mentem.
-Szia Apa! Késtél.-üdvözölte a magam módján amint kinyitottam az ajtót.
-Szia Rosy! Hiányoztál.-mondta és szeretet teljesen magához ölelt. (Mellékesen megjegyezném, hogy csak Ő hív engem Rosy-nak.)
Miközben a nappaliba mentünk figyelmemet nem kerülte el az ahogyan apám tekintete ide-oda cikázott a káosz általam megalkotott speciális esetén melyet én logikusan átgondolt és precíz rendszernek tartottam.
-Foglalj helyet!
-Ennyire sokkoló ami most következik?-kérdezte erőltetett nevetéssel.
-Igen. Borzalmas dolog történt velem és úgy érzem belepusztulok ha tovább titkolom.-kezdtem bele.
-Nagyon megrémítesz. Ugye tudod?-mondta növekvő aggodalommal és gyengéden megfogta a kezem, hogy erőt adjon a folytatáshoz.
-A diagnózis egyértelműen azt mutatja, hogy a világ legveszedelmesebb betegségét kaptam el. Apa, szerelmes vagyok.-mondtam elcsukló hangon.
Apunak nagyra kerekedtek a szemei, sóhajtott majd töprengve elgondolkozott.
-Ha ezt bármelyik másik gyerekem mondaná arra azt mondanám oké, de te kissé....., hogy is fogalmazzak.....érzelmileg labilis vagy egy rendes, működő, emberi kapcsolathoz.-próbálta finoman a tudtomra adni, hogy rossz ötlet.
-Már ezzel nem tudok mit kezdeni. Megtörtént és kész.-sóhajtottam.
-Legalább normális a pasas?-kérdezte és próbált tipikus atyai szigort erőltetni a hangjába ami valamilyen oknál fogva sose jött neki össze.
-Az illető nő.-mondtam lassan tagoltan.
Apám láthatóan sokkot kapott. Tátott szájjal és döbbent tekintettel bámult a földre.
A csönd már öt perce tartott amit elég röhejesnek tartottam így szinte kötelességemnek érzetem megtörni azt.
-Szükséges orvosi beavatkozás vagy csak teátrálisan rájátszol az amúgy is ironikus szituációra? Esetleg hívhatok pszichológust ha akarsz róla beszélni. Ismerek is egyet a neve Jalice Cullen.-próbáltam elviccelni a dolgot, de a hangom erre képtelen volt így a szokott hűvösség és némi sajnálat csengett ki belőle.
-Na ezt, hogyan fogjuk édesanyádnak tálalni, hogy ne boruljon ki?-tette fel a megválaszolhatatlan kérdést mivel köztudott tény volt, hogy anyám mindentől képes volt kiborulni ami nem illett bele az Ő tökéletesen elképzelt kis álom világába.
-Miért érzem úgy ha a végén tényleg csoport terápiára lesz szükség Puszedli közreműködésével?-forgattam a szemem.
-Több komolyságot!
-Oké. Akár tetszik a családnak akár nem én szeretem Irene-t és ezen először is képtelen másodjára pedig nem vagyok hajlandó változtatni.-jelentettem ki makacskodva.
-Én maximálisan tiszteletben tartom a döntésed. Számomra fontos, hogy boldog légy, de azt, hogy a többiek, hogyan fognak reagálni nem tudhatom. Nem kezeskedhetek arról, hogy pozitívan fognak hozzáállni. Egyáltalán miért nekem mondtad el? Aró tud róla?
-A férfiak mindig pozitívan viszonyultak két nő kapcsolatához mivel bizonyított tény, hogy szexuális vágyálmuk 60%-át teszi ki ez a képzelgés.-mondtam pimaszul mosolyogva-Egyébként Aró és Sulpi nagyon örültek amikor megtudták még meg is akarták ismerni, de én nem akartam kockáztatni.
-Vegyük úgy, hogy az első mondatot nem hallottam és ennek fényében megkérdezném tőled, hogy hozzánk már elmernéd hozni Irene-t mondjuk karácsonyra bemutatni?
-Miért is ne? Anya biztosan élvezetesnek fogja találni a szent estét.-és gondolataimban már gonosz vigyorra húzott szájjal dörzsöltem össze tenyereimet, hogy anyám, hogy fog majd reagálni a sokk terápiának is beillő látogatásra. Bár a kis ördög kétségtelenül megmozdult bennem, szíven hevesen kezdett verni a gondolatra, hogy a karácsonyt a szerelmemmel tölthetem.
-Foglalj helyet!
-Ennyire sokkoló ami most következik?-kérdezte erőltetett nevetéssel.
-Igen. Borzalmas dolog történt velem és úgy érzem belepusztulok ha tovább titkolom.-kezdtem bele.
-Nagyon megrémítesz. Ugye tudod?-mondta növekvő aggodalommal és gyengéden megfogta a kezem, hogy erőt adjon a folytatáshoz.
-A diagnózis egyértelműen azt mutatja, hogy a világ legveszedelmesebb betegségét kaptam el. Apa, szerelmes vagyok.-mondtam elcsukló hangon.
Apunak nagyra kerekedtek a szemei, sóhajtott majd töprengve elgondolkozott.
-Ha ezt bármelyik másik gyerekem mondaná arra azt mondanám oké, de te kissé....., hogy is fogalmazzak.....érzelmileg labilis vagy egy rendes, működő, emberi kapcsolathoz.-próbálta finoman a tudtomra adni, hogy rossz ötlet.
-Már ezzel nem tudok mit kezdeni. Megtörtént és kész.-sóhajtottam.
-Legalább normális a pasas?-kérdezte és próbált tipikus atyai szigort erőltetni a hangjába ami valamilyen oknál fogva sose jött neki össze.
-Az illető nő.-mondtam lassan tagoltan.
Apám láthatóan sokkot kapott. Tátott szájjal és döbbent tekintettel bámult a földre.
A csönd már öt perce tartott amit elég röhejesnek tartottam így szinte kötelességemnek érzetem megtörni azt.
-Szükséges orvosi beavatkozás vagy csak teátrálisan rájátszol az amúgy is ironikus szituációra? Esetleg hívhatok pszichológust ha akarsz róla beszélni. Ismerek is egyet a neve Jalice Cullen.-próbáltam elviccelni a dolgot, de a hangom erre képtelen volt így a szokott hűvösség és némi sajnálat csengett ki belőle.
-Na ezt, hogyan fogjuk édesanyádnak tálalni, hogy ne boruljon ki?-tette fel a megválaszolhatatlan kérdést mivel köztudott tény volt, hogy anyám mindentől képes volt kiborulni ami nem illett bele az Ő tökéletesen elképzelt kis álom világába.
-Miért érzem úgy ha a végén tényleg csoport terápiára lesz szükség Puszedli közreműködésével?-forgattam a szemem.
-Több komolyságot!
-Oké. Akár tetszik a családnak akár nem én szeretem Irene-t és ezen először is képtelen másodjára pedig nem vagyok hajlandó változtatni.-jelentettem ki makacskodva.
-Én maximálisan tiszteletben tartom a döntésed. Számomra fontos, hogy boldog légy, de azt, hogy a többiek, hogyan fognak reagálni nem tudhatom. Nem kezeskedhetek arról, hogy pozitívan fognak hozzáállni. Egyáltalán miért nekem mondtad el? Aró tud róla?
-A férfiak mindig pozitívan viszonyultak két nő kapcsolatához mivel bizonyított tény, hogy szexuális vágyálmuk 60%-át teszi ki ez a képzelgés.-mondtam pimaszul mosolyogva-Egyébként Aró és Sulpi nagyon örültek amikor megtudták még meg is akarták ismerni, de én nem akartam kockáztatni.
-Vegyük úgy, hogy az első mondatot nem hallottam és ennek fényében megkérdezném tőled, hogy hozzánk már elmernéd hozni Irene-t mondjuk karácsonyra bemutatni?
-Miért is ne? Anya biztosan élvezetesnek fogja találni a szent estét.-és gondolataimban már gonosz vigyorra húzott szájjal dörzsöltem össze tenyereimet, hogy anyám, hogy fog majd reagálni a sokk terápiának is beillő látogatásra. Bár a kis ördög kétségtelenül megmozdult bennem, szíven hevesen kezdett verni a gondolatra, hogy a karácsonyt a szerelmemmel tölthetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése