1. fejezet Egy szokásos nap

Thalia Venus Volturi (én)

Aro Volturi kocsija

Thalia kocsija

Napsütötte Toszkán táj. Lágy szellő. Békés kisváros. Hatalmas gyönyörű vár.

Ezek jellemzik Volterrát, az otthonomat.

Ha az emberek ide látogatnak úgy hiszik, hogy itt minden csupa napfény és boldogság.

Senki sem gondolja vagy csak gyanítja azt, hogy a vár falai mögött a világ legveszedelmesebb csúcsragadozói vannak. A vámpírok.

A Volturi a vámpírok királyi családja. Az én családom a törvényhozás, igazságszolgáltatás és rendfenntartásért felelős hatalom.

A Volturi minden tagja ember vérrel táplálkozik. Így volt ez mindig is és eddig még senkit nem zavart. Eddig, mert én vagyok az az egy kivétel aki bűntudatot érez a vérontások után.

Pont én aki maga a legfőbb uralkodó, Aro Volturi lánya: Thalia Venus Volturi.

Előttem mindenki meghajol, mindenki ismeri a nevem, de azt senki se tudja mi zajlik a lelkemben.

~*~

    

A hajnal első fénysugarai öntötték el a szobámat. A fény megcsillant a bőrömön, mintha ezer gyémánt csillogna. A fésülködő asztalomhoz mentem. Barokk stílusú volt az egész szobám, de a fésülködő asztalom volt a legszebb. Akármerre néztem pompa vett körül mégis szomorú voltam. Belenéztem a tükörbe és elszörnyedve néztem a benne lévő gyönyörű gyilkost. Amikor apám  átváltoztatott nem tudtam, hogy így megfog visleni a "táplálkozás". Megpróbáltam mosolyogni, de nem jártam nagy sikerrel. Pontosan emlékeztem azokra az emberekre akik az áldozatomul estek. Borzalmas volt belegondolni, hogy mindnek családja, barátai, álmai és jövője volt és én mindezt elvettem tőlük. 3000 éve éltem e földön az elején még nem volt ilyen gondom, de az idő múlásával egyre jobban zavart. Kopogtattak az ajtón.

-Tessék!- mondtam nem épp lelkesen.

-Jó reggelt hercegnőm!- mondta kedves mosollyal az apám.

Aro Volturit sokan félreismerték és ezek a vámpírok mind zsarnok uralkodónak képzelték, de én tudtam, hogy nem az. Az apám mindig komolyan vette a törvényeket és elítélte a vérháborúkat. Az én véleményem szerint igazságos erőskezű vezető volt mindig is és remek apa egyben. Közös szenvedélyünk a művészetek és a gyorsaság voltak. Imádott velem zenélni, táncolni és versenyezni. Én voltam a kedvence amióta csak az eszemet tudom. 

-Jó reggelt Apu!-mondtam lágyan.

-Mihez volna ma kedved drága Venusom?-mondta miközben mellém állt és kezét a vállamra rakata.

-A délelőttöt a gyerekeimmel töltöm, a délutánt meg Heidivel. Miért kérdezed?

-Van kedved egy autóversenyhez éjfélkor?-kérdezte a tőle megszokott udvariassággal.

-Jól hangzik. Csak mi ketten vagy a szokásos csapat?

-Úgy gondoltam, hogy a szokásos felosztás: Anthonius, Heidi, Médea, Jane, Alec, Te és Én.

-Benne vagyok. Melyik kocsiddal indulsz?-kérdeztem izgatottan.

-Ferrari f430-assal. Te melyikkel jössz?-kérdezte huncut mosollyal.

-Jó kérdés. Ha te a ferrariddal mész akkor én is, az én kis ff-em tökéletes erre a célra.

-Este pedig szeretnék veled beszélni.-folytatta komolyabb hangnemben.

-Most nem beszélhetnénk meg? 

-Nem Venus ez félig hivatalos, még a bácsikáid véleményét is ki kell kérnem.

-Ahogy óhajtod Apám.-feleltem alázatosan bár aggódtam mi lehet ilyen fontos és reménykedtem, hogy nem az lesz a téma amire gondolok.

-Ne aggódj már ,nem a vérháború fajult el.-mondta megnyugtató hangon.

-Apa, mindenkinél jobban szeretlek és tisztellek, de tudod jól, hogy nem szeretem ha a gondolataimban vájkálsz. Ha átölelsz vagy homlokon csókolsz ne azért tedd, hogy egyetlen lányod minden gondolatába bepillantást nyerj.-oktattam ki. Tudtam jól, hogy csak tőlem tűri el ezt a hangnemet. Apám érintésétől a legtöbben féltek, mert akkor Apa bepillantást nyert az illető összes gondolatába és emlékébe. Én nem féltem tőle, kifejezetten szerettem ha még vámpírként is hidegnek érzékelt kezét rám tette. Egyedül az zavart ha a gondolataimra válaszolt. Az annyira idegesítő.

-Bocsáss meg a te aggódó vén apádnak, hogy próbál téged megóvni az egész napos aggodalmaskodástól. Nem tehetek róla nekem ez már reflex szerű. Csak próbálom az érzelmeidet megkímélni tudom, hogy reagálsz a háború alakulásaira.-szavaiból áradt a szeretet és tényleg igazat mondott tudtam jól. Az az utolsó két szó viszont megborzongatott.

Válasz helyett felálltam és a nyakába ugrottam. Óvatosan öleltem át, kora miatt törékenyebb volt nálam. Az átváltozásnál a 45 év soknak bizonyul, én pedig 23 évesen sokkal erősebb voltam nála.

-Nagyon szeretlek Apu, de a képességedet próbáld minimalizálni a közelemben.-suttogtam a fülébe.

-Ígérem.- mondta egy elegáns meghajlás kíséretében.

-Köszönöm!

-Tízkor lesz a gyűlés. Feltétlenül jelenj meg, kérlek! 

-Ott leszek, időben, mint mindig.

-Verseny éjfélkor. Ne felejts el szólni róla a többieknek!

-Ez csak természetes.

-Remélem lesz egy kis időd! Szeretnék egy kicsit zongorázni veled. Nem kéne kijönni a gyakorlatból.

-Már épp kérni akartalak.

-Most mennem kell sok dolgom van még hercegnőm.

-Tartsak veled?- kérdeztem gondolkodás nélkül.

-Nem szükséges unalmas adminisztráció.

-Az nem Gianna dolga? Ezer évvel ezelőtt még tényleg nem volt jó szakember erre, de most a XXI. században hihetetlen, hogy egy uralkodó foglalkozzon ilyennel.

-Nem szeretem másra bízni a fontos aktákat.

-Ahogy gondolod.

-Most mennem kell. Oh, jut eszembe Médea hívat.

-Tudod milyen ügyben?

-Gondolom bált szervez. Segíts neki tudod, hogy milyen borzalmasan végzi a munkáját.

-Tudom. Három évezrede tapasztalom.-válaszomra sokatmondó vigyorra húzta száját. Ismerte jól Médea (vagyis az anyám) minden "jó tulajdonságát". A családomban mindenkivel jól kijöttem egyedül az anyámmal nem. Nem is szólítottam anyának, mindig a keresztnevén hívtam. Nem úgy bánt velem, mint egy anya a lányával, sose szeretett. Csak púp voltam a hátán vagy szolga ha valamit akart. Apu azért is halmozott el annyi szeretettel. Médea szerepét is próbálta betölteni ha már ő nem tette.

-Akkor tízkor találkozunk a bátyádnak is mondd meg a bácsikáitok nem szeretik a késéseit.

-Majd próbálom rávenni, hogy ma kivételesen pontos legyen.-kacsintottam rá.

-Köszönöm kedvesem! Örülök, hogy legalább te felelősségteljesen betöltöd a posztodat.-mondta büszke, elismerő mosollyal. Homlokon csókolt és távozott a szobámból.