7. rész Első nap Cullenéknél

a Cullen ház kívülről

a konyha

Thalia vendégszobája

Jane vendégszobája

Thalia fürdőszobája

Jane fürdőszobája

Leon vendégszobája

Leon fürdőszobája

Félix vendégszobája

Félix fürdőszobája

Thalia szemszöge

Bementünk a házba. Minden világos, tágas és ízlésesen berendezett volt.

A nappaliban négy vámpírt pillantottam meg.

-Hadd mutassam be a családomat! Ő itt Esme.- mutatott rá Carlisle a barna hajú nőre akinek bájos vonásai és kissé gömbölyűbb alakja volt, mindenkit szívélyesen üdvözölt,Carlisle-t látványosan kerülte.

-Ők Rosali és Emett.-a lány hosszú szőke hajú barátságtalan modorú, míg a fiú fekete hajú magas,nagydarab és közvetlen volt. Rosali csak felénk biccentett, Emett viszont kezetfogott mindenkivel. A sarokban álló fiú akinek bozontos sörény szerű bronz haja volt már épp próbált kislisszolni mikor Carl odasuhant mellé és karon ragadva  elénk tuszkolta.

-Aki pedig menekülni próbált az "elsőszülött" fiam Edward.-mondta Dr. Cullen kissé rosszallóan.

A bemutatkozás után felmentünk az emeletre a szobáinkhoz. 

Azonban a lépcsőfeljáróban megpillantottam a borzalmat.

Kiviharzottam a házból. Sírva összegömbölyödtem az ajtóban.

Carlisle jött utánam aggodalmas arccal, lekuporodott mellém és magához ölelt.

-Mi a baj Thali? Nekem elmondhatod. Mitől ijedtél meg így?-kérdezte gondoskodóan.

 -Mit keres egy hatalmas kereszt egy vámpírházban?-kérdeztem kissé értetlenül és felháborodva egyszerre.

-Az apám lelkész volt, ő faragta ezt a keresztet csak ez maradt az emberi életemből, de ha szeretnéd levehetem. Nem nagyon kedveled a vallást igaz?

-Amikor még én éltem, az ókorban minden fényűző és rohamosan fejlődő volt. Az emberek jól éltek és műveltek voltak. Miután átváltoztam Volterrába költöztünk a családommal. Ott is minden ugyan úgy volt, mint Rómában egészen a középkorig. Az egyház mindent tönkre tett, megállították a fejlődést, butították a népet. Lemészároltak több százezer embert. Apám tudta, hogy nem bírnám elviselni azt a kort így bezáratott a várba. Kíváncsi voltam mi lehet odakint amitől annyira félt Apu. Heidi-vel kiszöktünk.

Minden mocskos és nyomorúságos volt.

Láttam egy nőt aki kétségbe esve keresett gyógynövényeket, hogy abból gyógyteát készítsen a halálos beteg kisfiának. Ezt meglátta egy pap és elítélte boszorkányságért. A nőt máglyán elégették, de előtte meghalt a fia.

Ráakartam vetni magam a papra, hogy megbűnhődjön, de Heidi lefogott és haza vitt.

Azon a napon gyűlöltem meg az egyházat.-miközben beszéltem ismét könnyezni kezdtem. Buta könnyek azt se tudom miért tudom ezt csinálni, de utálom.

Carlisle letörölte a könnyeim és megpuszilta a homlokom.

-Én ugyanezért utálom az egyházat csak nálam a gonosz pap az apám volt. Majdnem belőlem is azt csinált, de észhez tértem  idejében. Tudod mit? Ma este ünnepélyesen elégetjük a keresztet.-mondta ragyogó szemeit rám emelve.

-Nem tudom szavakkal kifejezni a hálámat.

-Elég egy egyszerű köszönöm.-mosolyodott el féloldalasan.

-Köszönöm Carlisle!

Mielőtt bementem volna Dr. Cullen ígéretéhez tartva magát, kivitte a házból azt a csúfságot.

Végre nyugodtan felmentem a szobámba.

Nagyon szép szobát kaptam. Egyszerűen imádom, minden lila volt ami a kedvenc színem és kaptam saját fürdőszobát is. Egész otthonos volt minden csak két dolog hiányzott nagyon: Apu és Alec.

Eszméletlenül hiányoztak. Az apám gyengéd ölelései. Alec nevetése. Most ugyan itt volt velem Jane, de Apu nélkül olyan magányos vagyok, hogy az szinte elviselhetetlen. Unatkoztam. Már úgyis kipakoltam a cuccaimat, mentem megnézni mit csinál az angyalkám.

Átmentem a szobájába. Bekopogtam.

-Gyere be!-mondta kissé lesújtva.

Beléptem. Kis híján elájultam. Az egész szobája rózsaszínben rikított. Basszus! Szegény kicsikém. Jóformán csak feketét és pirosat hordott egész életében max. szürkét viselt még és talán fehéret és otthon a szobájában is ezek a színek voltak. 

-Ne mondj semmit. Az arcodra van írva kicsim.

-Anya én...ez...nem...ez...szörnyű. Most mit csináljak? Nem akarom megbántani őket.-mondta kétségbe esve.

-Semmi baj. Majd beszélek Alice-szel, hogy alakítsa át kissé...nagyon. Talán ha belevinnénk egy kis feketét vagy barnát jobb lenne.-nyugtattam.

-Imádlak Anyuci! Örök hálám. Átmehetek a te szobádba olvasni? Itt nem tudok létezni.

-Hát, persze kicsim. Nem zavarlak drágám. Lefoglalom addig magam.-mondtam.

Könnyebb ígérni, mint teljesíteni. Most mit csináljak? Lemegyek a nappaliba, talán Alice nem olyan elfoglalt és akar velem beszélgetni pl: Jane szobájáról.

A nappali felé menet megláttam Carlisle-t. 

-Szia Carlisle! Tudod hol van Alice?-kérdeztem a hihetetlenül tökéletes és pimaszul jóképű orvost.

-Igen, most ment el vadászni Jasper-rel. Miért keresed?

-Csak nem tudok mit kezdeni magammal. Szerettem volna beszélgetni vele.

-Nos, tudom nem vagyok olyan szórakoztató, mint a lányom, de én szívesen beszélgetek veled ha akarod.-mondta kedvesen kezét a vállamra téve.

-Az jó lenne. Nagyon köszönöm és az előbbit is még egyszer! Te olyan kedves vagy velem.-mondtam hálásan .

-Ugyan nincs mit! Gyere menjünk a dolgozószobámba. Ott nyugodtan tudunk beszélgetni.

Bementünk az egyik ajtón. Az egyik fal ki se látszott a könyvektől a másik a festményektől. Az ablak előtt egy hatalmas elegáns íróasztal állt előtte és mögötte egy-egy székkel.

-Szép az irodád.-mondtam.

-Köszönöm!

-Várjunk csak! Ez nem lehet...igaz. Ez...a családom.-mondtam a legszínesebb és legnagyobb festményre mutatva.

-Még akkor készült mikor ott éltem velük Volterrában. Gondoltam, hogy tetszeni fog.-mosolygott.

-Elkövetted a legnagyobb hibát amit csak lehet.-mondtam huncut vigyorral.

-Mi lenne az a nagy hiba?-kérdezte ijedten.

-Elintézted, hogy az irodád legyen a kedvenc szobám az egész házban.-nevettem.

-És az miért is baj?-kérdezte közelebb lépve hozzám.

-Nekem nem baj csak neked mikor már az agyadra megyek azzal, hogy nem tudsz kizavarni innen.-mondtam kacagva.

-Eszemben sincs elküldeni se most se máskor.-nézett mélyen a szememben azokkal a ragyogó arany szemeivel- Innen sose kellett még kizavarnom senkit, ez a szoba olyan unalmas, hogy inkább menekülnek innen, mint jönnek.-mondta szívet melengető mosollyal.

-Miért lenne unalmas? Nekem tetszik.-jelentettem ki biztató mosollyal.

-Ha a polcokra nézel megtudod miért olyan unalmas a többiek számára.

Odanéztem, de csak az orvosi szakkönyveit és lexikonjait láttam.

-Még mindig nem értem.-mondtam őszinte értetlenséggel az arcomon.

-Tudod, a családomban csak én szoktam orvosi szakirodalmat olvasni. A többiek már az első oldalnál feladják a próbálkozást.-mondta félig komolyan, félig viccesen.

-Nos, én még sose olvastam orvosi lexikont. Hosszú életem során rengeteg diplomát szereztem, annyiszor doktoráltam már, hogy hihetetlen sok Dr.-t kéne a nevem elé rakni, mégis az orvosi pálya számomra mindig tabu volt.

-Miből doktoráltál?-kérdezte őszinte kíváncsisággal.

-Csillagászat, történelem, matematika, vegyészet, filozófia, jog, közgazdaság, pedagógia, fizika, politológia, geológia, gyógyszerészet, toxikológia és még jópár hasonló. 

-Ez lenyűgöző. Szerintem a gyógyításhoz is lenne tehetséged.-mondta elismerően.

-Ugyan, ez lehetetlen. Vámpír vagyok.-ellenkeztem.

-Ahogy én is. Mégis orvos vagyok. Pár száz év alatt megszoknád a vért.

-Én boldogan lennék az ami te, de sajnos a sorsomról nem én döntök, hanem az apám.

-Mindenki a saját sorsának kovácsa.-mondta bölcsen.

-Az én esetemben sajnos nem ez a helyzet, de ennek ellenére szeretnék olvasni egyet a könyveid közül, persze csak ha szabad.-tettem hozzá illedelmesen.

-Nyugodtan válassz egyet!-biztatott. 

A könyvespolchoz sétáltam. Végignéztem az összes címet és végül a legfelső polcon lévő Orvostudományi lexikon 1. című könyvön állapodtam meg. Lábujjhegyre álltam és próbáltam elérni, de teljesen sikertelenül. Már épp Carlisle-t akartam megkérni, hogy vegye le nekem amikor a derekamon éreztem erős kezeit amint felemelt, hogy leemeljem a kiválasztott könyvet.

Thalia és egyetemi tanulmányai

a könyvmoly hercegnő

-Köszi!-mondtam kissé zavartan.

-Nagyon szívesen!-mondta miközben letett a földre.

-Nem baj ha azonnal elkezdem olvasni?

-Dehogy baj! Olvass nyugodtan!

-Oh, most jut eszembe az én szobámban Jane van. Lehetnék itt?

-Persze, nyugodtan foglalj helyett, én addig adminisztrálok kicsit.-mondta jókedvűen.
-Oké.

Leültem vele szembe az asztalhoz. Kényelembe helyeztem magam és elkezdtem olvasni.
Tudni illik ha én olvasok csak a könyvre tudok koncentrálni. Buzgón olvastam a betegségek, tünetek és gyógymódok tömkelegét, de valahogy mégse a kezemben lévő kötetre figyeltem.
Már ötödjére olvastam ugyanazt a mondatot így pihenés képpen felnéztem az olvasmányomból. Amint vörös szemeimet a lapról felkaptam találkoztak az előttem lévő arany szempárral. Szégyenlősen lekaptam róla a tekintetem aztán újra vissza néztem rá. Ő ugyan így tett. Még ezt párszor megcsináltuk mire megszólaltam:
-Carlisle, ha így nézel rám zavarba jövök.
-Pedig nem áll szándékomban. Csak eszembe jutott az amit Aro mondott rólad.
-Jól kibeszéltetek. Szóval mit is mondott?
-Azt mondta, hogy amikor olvasol a tudásvágy csillog a szemedben és olyankor a szépséged mindent beragyog. Igaza volt.
Ha nem lennék vámpír tuti elpirulok. Alig másfél órája jöttem meg és máris flörtöltem egy nős férfival. Nem, nem. Nem flörtöltem csak ártalmatlan és fölöttébb kedves bókokat mondott nekem egy fantasztikusan jóképű, szimpatikus, művelt és szórakoztató nős férfi. Na, ebből már nem jövök ki jól.
-Zavarba hoztalak vagy feldühítettelek?-kérdezte angyali mosollyal.
-Az első. Egyszerűen képtelen vagyok kommunikálni olyan férfival aki nem a családomhoz tartozik.-csúszott ki a számon.
-Eddig egész jól ment.-nevetett bársonyos hangján.
-Igen csak a bókokat nem tudom kezelni.-vallottam be becsületesen.
-Oh, az előbbi nem bók volt csak a színtiszta igazság.
Mielőtt bármit reagálhattam volna megcsörrent a mobilom. A csengőhang alapján arra tippeltem, hogy az apám az és gyanakvásom bebizonyosodott mikor lecsekkoltam a kijelzőt.
-Bocsi ezt muszáj felvennem.
-Semmi baj. Kimenjek? Nem szeretnék zavarni.
-Nem zavarsz.
Nagy levegőt vettem és felvettem.
-Szia apu!
-Drága hercegnőm úgy örülök, hogy hallom a hangod! Hogy vagy kedvesem?
-Én is örülök neked. Jól vagyok csak nagyon hiányzol.
-Te is nekem úgy érzem, mintha a lelkem egyik része kiszakadt volna. Nem becsültelek meg eléggé.-mondta bűntudatosan.
Éreztem, hogy szomorú így én is az lettem. Próbáltam keresgélni az elmémben valami biztatót amitől megnyugszik, de nem találtam. 

-Szeretlek!-nyögtem ki végül a könnyeimmel küszködve.
-Aeternum mea princeps.-mondta meghatódva a dermedt szívemnek oly jóleső latin szavakat:
"örökké hercegnőm".