8. rész Őrangyal

Thalia szemszöge

Az, hogy Apával beszéltem nem könnyítette meg az ittlétet, de ezt a lépést muszáj volt megtennem.
Beesteledett. Még mindig abban a kosztümben voltam amiben utaztam így átöltöztem valami hétköznapiba (már amennyire hétköznapinak számít a Gucci és a Versace mivel csak ilyen márkájú ruhákkal rakta tele a bőröndöm Heidi).
Lementem a nappaliba. Alice és Jassper összebújva tévét néztek mellettük Esme pedig rajzolgatott.
-Nem zavarok? Leülhetek hozzátok?-kérdeztem félénken.
-Ne viccelj! Huppanj ide!-mondta mosolyogva Esme.
-Köszönöm!
-Ugyan Lia ne butáskodj most nem Volterrában vagy, nem kell az etikett szerint  mindenre engedélyt kérned!-vigyorgott Alice.
-Hagyd, még zavarban van amióta hazajöttünk.-mondta Jassper nyugodtan kedvesének miközben átkarolta a vállát.
De jó is lehet szerelmesnek lenni! Amikor valaki feltétlenű szeret és csak érted él.
Nagyot sóhajtottam.
-Honvágy?-kérdezte kedvesen Esme.
-Igen.-mondtam a féligazságot.
-Mit szoktál szabadidődben csinálni?-kérdezte Alice elterelő hadműveletként.
-Hangszeren játszom főleg zongorán, balettozom, olvasok és a gyerekeimmel vagyok.
-Zongoráznál nekünk egy kicsit?-kérdezte Esme.
-Csak ha szabad.
-Edward biztos megengedi.-mosolygott.
Leültem a gyönyörű fekete hangszer elé. Elefántcsont billentyűk, pont mint otthon.
Az ujjaim könnyed mozgással, lágyan táncoltak a zongorán.

A zene amit Thalia játszott

Lépteket hallottam a lépcsőn így kinyitottam a szemem. Carlisle jött le.

-Olyan gyönyörűen zongorázol, hogy azt hittem Edward jött haza.

-Ugyan már, szerintem Lia jobban zongorázik.-mondta csilingelő kacagással Alice.

-Ezzel arra akartam célozni, hogy Thalia csodásan játszik, bár ezt nem most állapítom meg először.-mosolyodott el Dr. Cullen.

-Carlisle, esteledik. Emlékszel mit ígértél?-kérdeztem tőle.

-Természetesen. Ha akarod máris mehetünk.-mondta mosolyogva.

-Hova?-kérdezte gyanakvóan Jassper.

-Csak az erdőbe. Ne félj, vigyázok rá.-mondta.
Kimentünk a házból. Egymás mellett sétáltunk lassan, csendben.  Az erdőn keresztül egy tisztásra értünk. Annak a közepén ott volt az a csúfság gondosan elrejtve egy kupac fa alá.
-Nos, itt vagyunk.-mondta rám emelve gyönyörű szemeit.-Szeretnéd meggyújtani?
-Még csak az kén! Félek a tűztől.-mondtam reszketve.
-Akkor majd én.-és így is tett.
Kissé megrezzentem a lángok láttán és közelebb mentem hozzá. Ő erre elmosolyodott és a kezét a derekamra tette.
Kirázott a hideg a gyönyörűségtől amit az érintése eredményezett. Carl félre értette a reakcióm és azonnal levette a kezét rólam.
-Ne haragudj, csak megakartalak nyugtatni.-mondta bocsánatkérően.
-Nem haragszom, szerintem figyelmes volt tőled.-néztem mélyen a szemébe.
Leültem egy közelben lévő kőre. Ő ugyan így tett. Merengve néztem az aranyszínű lángokba. Hirtelen azon kaptam magam, hogy a lángokban Carlisle szép szemeit képzelgem. Ez így nem mehet tovább. Olyan érzelmek kavarognak bennem amiknek tisztességes nőnek nem szabadna egy nős férfi iránt.
-Mesélj kicsit magadról!-szólalt meg hirtelen a nagy csöndben.
-Előbb te én kevesebbet tudok rólad, mint te rólam.
-Mire vagy kíváncsi?-kérdezett vissza cselesen.
-Mindenre.-mondtam gondolkodás nélkül a kelleténél valamivel gyorsabban.
-Orvos vagyok. Imádom a munkám. Szabadidőmben olvasok és baseballozok a családommal.-hadarta.
-Mi az a baseball?-kérdeztem.
-Oh, bocsáss meg! Elfelejtettem, hogy Olaszországban nem ismerik ezt a sportot.  Nos, ez egy labdajáték, de majd úgyis látni fogod a következő vihar alkalmával.
-Miért akkor?
-Mert a mennydörgés elnyomja a játék zaját.
-Majd megtanítasz baseballozni?-kérdeztem reménykedve.
-Ha szeretnél akkor semmi akadálya, de előbb vadászni tanítalak. Szerintem holnap mehetnénk is, már szomjasnak tűnsz.-tette hozzá a szemeimet fürkészve.
-Kérdezhetek valamit?-mondtam félénken.
-Persze.-mondta mosolyogva.
-Esme olyan furcsa volt amikor megjöttünk, mintha mérges lett volna rád azért mert ide hoztál bennünket.-mondtam suttogva.
Nagyot sóhajtott.
-Igen, jól láttad tényleg mérges rám, de nem miattatok. Már hónapok óta ilyen. Elszeretne válni.-mondta szomorkásan.
-És te mit szeretnél?-kíváncsiskodtam.
-Azt, hogy boldog legyen és ha attól lesz boldog, hogy nem a feleségem, hát legyen.-mondta komolyan.
Megsimogattam izmos karját vigasztalóan.
-Nagyon sajnálom.-mondtam együttérzőn.
-Az élet megy tovább. Köszönöm Thali!
-Szívesen, de mit is?-kérdeztem halvány mosollyal.
-Azt, hogy meghallgattál, nagyon kedves tőled.
-Velem bármit megbeszélhetsz. Én mindig meghallgatlak.-mondtam a szemébe nézve.
A karjait körém fonta és megölelt. Szorosan ölelt tökéletes testéhez miközben egy kicsit ringatott.
-Olyan jólelkű vagy Thali.-suttogta a fülembe és homlokon csókolt.
-Az én lelkem nagyon romlott a tiédhez képest. Annyian haltak meg miattam.-sóhajtottam szomorúan és egy könnycsepp folyt végig porcelán fehér arcomon  miközben eszembe jutott a rengeteg vérfürdő amiket rendeztem.
-Kérlek ne sírj! Fájdalmas egy ilyen szép nőt sírni látni.-mondta miközben megsimogatta az arcom és letörölte a könnyet.
-Akkor segíts rajtam, nem akarok tovább szörnyeteg lenni!-mondtam zokogva.
-Thali te nem vagy szörnyeteg, csodálatos teremtmény vagy és ígérem mindent megteszek, hogy ne keljen többé embert ölnöd.-ígérte miközben még mindig a karjaiban tartott.
-Köszönöm Carlisle! Te vagy az én őrangyalom.-rebegtem hálásan.

Thalia

Carlisle

Az arany színű lángok

(a szerelem tüze)

Könny áztatta vörös szem