9. fejezet Eközben

Esme Cullen szemszöge

Carlisle és Thalia kimentek a házból.
-Nem vagy féltékeny Esme.-jelentette ki Jassper.
-Miért kéne annak lennem két hét és elválunk.-mondtam határozottan.
-Én azért sajnálom. Nagyon hiányozni fogsz.-mondta szomorúan Alice.
Egy pillanat alatt mellette termettem és megöleltem.
-Ne aggódj nem tőletek válok el csak az apátoktól. Bármikor meglátogathattok és Carlisle-al se szándékozom haragban lenni szóval biztos én is jövök még hozzátok.-mondam bíztató mosollyal.
-Akkor jó.-nyugodott meg.
Tovább rajzolgattam egy szoba berendezését. Öt perc múlva rájöttem, hogy ugyanolyan stílusú mint az összes többi rajzom. Dühbe gurultam. Lehetetlen, hogy csak ennyi teljen tőlem.
Jazz megérezte a nem épp nyugodt hangulatom és gőzerővel próbált megnyugtatni.
Nem csak arra lettem figyelmes, hogy a haragom ahogy jött már el is párolgott, hanem arra is, hogy valaki lejön a lépcsőn.
-Szép jó estét mindenkinek! Lejöhetek köreitekbe?-mondta széles, szívdöglesztő mosollyal Leon.
-Persze, tedd le magad!-mondta lazán Alice.
Jassper közelebb húzódott kedveséhez. Hát igen, mindig is féltékeny típus volt.
Leon leült mellém. Kárminvörös szemeit rám emelte és fogvatartotta egy végtelennek tűnő pillanatra. Aztán a lapra nézett amit a kezemben tartottam. Figyelmesen tanulmányozta és féloldalasan elmosolyodott (pont úgy mint Edwárd és néha Carlisle is szokott).
-Letisztult minimal art fűszerezve angolszász elemekkel és egy leheletnyi klasszicizmus.-mondta bársonyos hangon.
-Pontosan, de te hol tanultál lakberendezést?-kérdeztem hitetlenkedve nagyfokú tudásán.
-Sehol csak sok helyen jártam, kellően régóta élek ahhoz, hogy a legtöbb stílust átélhettem és Aro Volturi az apám aki ugyebár a művészetek éjszakai patrónusa.-nevetett.
-Ez lenyűgöző.-lelkendeztem.
Talán segít nekem abban, hogy kilendüljek az alkotói válságomból.
-Megnézhetném a többi munkádat? Nagyon érdekel a... stílusod.-mondta huncut mosollyal.
Ó jaj. Hát igen, férfiból van és ráadásul olasz. Csak ne lenne ilyen jóképű, de miért is ne elvégre már szinte elvált, független nő vagyok. Carlisle meg szintén ezt csinálja Thalia-val. Akkor meg minek aggódni?
-Persze, menjünk fel a dolgozószobámba!-mondtam szempillámat rebegtetve.
Felmentünk az alkotó szobámba.
Az asztalomon heverő takaros kis kupac papírhoz száguldottunk. Leon szakértő szemmel vizsgálta meg az összeset.
-Nagyon elegáns és bájos a stílusod, de eléggé egyhangú. Szerintem más kultúrák építészeti stílusát is tanulmányoznod kéne.
-Két hét múlva azt fogom tenni.-mondtam boldogan.
-Mert mi lesz akkor?-kérdezte kíváncsian.
-Akkor lesz a válásom.-mondtam tárgyilagosan.
-Kitalálom. Szabadságra vágysz és megakarod valósítani a vágyaidat.-mondta sokatmondó mosollyal.
-Igen. Honnan tudod?
-Te olyan vagy, mint egy gyönyörű hattyú. Szabad. Téged nem lehet és nem is szabad kalitkába zárni.-mondta gyönyörködve nézve rám.
-És te milyen vagy?-érdeklődtem.
-Hasonlítok hozzád, én is imádom a szabadságot, de amíg te szelíd vagy addig én vad, mint egy musztáng. Volterrában, ahol minden a kötelességről szól nem igazán fogatták el ezt a tulajdonságom.
-Ha olyan vagy, mint én akkor biztos jól kijövünk majd.-mondtam ragyogó mosollyal.
-Csak, hogy tudd én sose zárnálak kalitkába.-mondta miközben nagyon közel jött hozzám.
Megsimogatta az arcomat és csókot nyomott a nyakamra.
-Most megyek. Kérlek két hétig ne próbálkozz újabb szobatervvel. Majd ha végre szabad leszel.
-De mit csináljak addig?-kérdeztem tanácstalanul.
-Találd ki hova megyünk két hét múlva!-mondta féloldalas mosollyal.
-Megyünk?-kérdeztem meglepve.
-Nos kell egy tanár aki jártas az európai kultúrában.-kacsintott rám és kisuhant a szobából.
Boldogságomban táncra perdültem és kezemet mozdulatlan szívemre tettem.
-Tudom, hogy most őrülten gyorsan dobognál.-mondtam fülig szaladt szájjal és szívecskéket rajzolgattam az egyik tervrajzom szélére.

Esme Cullen

Leon Volturi

Esme érzelmei