21. rész Félreértések

Thalia szemszöge

Az utóbbi egy hónapban valami megváltozott. Nem tudtam eljátszani, hogy minden rendben, mert semmi sincs rendben.
Amióta ember lettem összebarátkoztam Bella Swan-nal akivel nagyon hasonlítunk egymásra, mint utólag kiderült.
Az Ő elméje védve van. Már csak benne bízhatok.
-Tulajdon képpen miért jöttünk kávézóba?-kérdezte értetlenül Bella miután rendeltünk.
-Nem akartam, hogy fültanúja legyen a családom ennek a beszélgetésnek. Tudom, hogy Te nagyon megbízható vagy és jól tudsz titkot tartani.
-Csak ne keljen hazudnom, mert abban pocsék vagyok.-kérlelt.
-Most szükségtelen csupán azt kérem, hogy hallgass meg, mondd el a véleményed és adj tanácsot.
-Rendben, megteszem ami tőlem telik.-mondta még mindig őszinte értetlenséggel.
-Aggályaim vannak Bella. Komoly aggályaim afelől, hogy Carlisle hűséges-e hozzám.
-Hát persze, hogy hűséges hiszen imád téged, hogy juthat ilyesmi az eszedbe?-kérdezte egyszerre meglepetten és felháborodva.
-Parfüm.
-Parfüm?
-Parfüm. Női. A vámpírok nem használnak, mert a természetes illatuk édes szóval Alice és Rosali kizárva. Te szintén nem használsz szóval valami idegen nőé.-vontam le a következtetést.
-Ez még nem jelent semmit.
-Hajszál. Szőke. Göndör szóval nem Rose-é. A vállán találtam szóval megölelték egymást.-folytattam.
-Biztos csak egy betege aki hálás volt, hogy meggyógyította.-találgatott.
-A végső bizonyíték.-és az asztalra tettem egy papírt.
-Mi ez?
-Olvasd el!
-A legszebb gyémánt és egy telefon szám.-mondta kővé dermedten.
-Pontosan.-mondtam és nem tudtam megállni, hogy el ne kezdjek sírni.
-Ó ne sírj Thalia ez biztos csak egy félre értés. Carlisle szeret téged amikor beszélgetek vele mindig valahogy rád tereli a témát és szinte áradozik a szépségedről és a kedvességedről. Miért csalna meg ha egyszer te vagy a tökéletes nő számára?-próbált vigasztalni.
-Köszönöm Bella, hogy nyugtatni próbálsz, de az utóbbi egy hónap nem ezt bizonyítja. Carl egyre többet jött nagyon későn haza és azt mondta, hogy a kórházban volt, de én tudom, hogy nem, mert kívülről tudom a beosztását. Ráadásul Carl és Alice folyton összesúgnak a hátam mögött tehát Ő is benne van.-mondtam szomorúan.
-Úgy érted falaz?
-Igen, de nem tudom mivel szolgáltam rá erre hiszen Alice-t úgy szeretem mint a saját lányom és úgy kezelem mint legjobb barátom. De ha valóban igazam van és Carlisle megcsal akkor mit csináljak? Szeretem Őt és nem tudnék nélküle létezni. Nem tudnám elhagyni, de ha kevés vagyok számára akkor lehet, hogy nem is kérne hogy bocsássak meg csak lelépne egy nálam szebb, fiatalabb nővel.-zokogtam.
-Figyelj! Elmondom mit tegyél. Most menj haza ülj le vele és mondd el amit nekem az előbb. Beszéljétek meg, hogy mi is van. Szerintem így lesz a legjobb neked is, neki is.-mondta bölcsen.
-Köszönöm, hogy meghallgattál és, hogy időt szakítottál rám.-mondtam hálásan és magamhoz öleltem.
-Ne viccelj! Neked bármit.-mondta aprócska mosollyal és viszonozta az ölelést.
Mint az őrült úgy száguldoztam haza a gyönyörű vörös Alfa Romeo-mal (az összes kocsimat elhozattam Volterrából így még a garázst is ki kellett bővíteni). Az eső mint mindig most is esett mintha dézsából öntenék. A zöld erdő fáji sebesen suhantak el mellettem és azon gondolkoztam, hogy vajon van e annyi lelki erőm és bátorságom, hogy beszéljek életem értelmével arról, hogy most akkor mi is van.

Thalia Alfája

Megérkeztem. Beparkoltam. Carlisle Mercedes-e sehol. Rossz érzés fogott el. Remegő kézzel nyitottam ki a bejárati ajtót és magamban azon nevettem, hogy most biztos úgy nézhetek ki mint az anyám.

Alig léptem be a házba már előttem volt Alice.

-Szia Anyu!-mondta kedves mosoly kíséretében, de arca helyett inkább a kezében lévő lila bőrönd keltette fel a figyelmemet és a másik kezében lévő levél.

-Szia kicsim!-mondtam zavarodottan, mint egy hold kórós.

-Apa elment, de ezt a levelet hagyta itt neked.-trillázta és kezembe nyomta.

"Thalia Volturi részére" állt a borítékon. Nagy levegőt vettem. Lehunytam a szemem. Nagyot nyeltem és egy gyémánt könnycseppet hullajtottam a kezemben tartott rettegett dologra.

Sóhajtottam és kinyitottam. Egy levél volt benne és egy repülő jegy ami Párizsba szólt.

A levél rövid volt csak annyi volt rá írva: "Kérlek csináld azt amit Alice mond. Párizsban az Eiffel toronynál találkozunk. Carlisle".

-Tessék itt a bőröndöd mindent bepakoltam.-mondta kobold kinézetű "lányom".

Az említett tárgyra meredtem. Nagyon kicsi volt. Túl kicsi ahhoz, hogy kipateroljanak. És miért menjek Párizsba? Stílusosan akar velem szakítani? A kép minden darabja megvolt mégse akart összeállni és nem azért mert a darabok nem illeszkedtek hanem azért mert én nem voltam hajlandó összerakni, elfogadni és felfogni, hogy életem párjának többé nincs szüksége rám.

Fogtam a bőröndöt, a levelet és anélkül, hogy bárkitől is elbúcsúztam volna a garázs felé vettem az utat ahol beültem a kedvenc kocsimba, az arany színű Porsche Panamerámba.

és Thalia Porschéja

Tövig nyomtam a gázpedált és imádkoztam bárcsak neki mennék egy oszlopnak vagy lezuhanna a gépem mint, hogy Carl szájából azt halljam, hogy megunt engem és nem akar többé látni.

A repülőn, mint egy idegbajos tördeltem a kezem és harapdáltam a szám. Izegtem-mozogtam az ülésben és sehogy se tudtam felfogni, hogy Carlisle hogy lehet ilyen kegyetlen, hogy a szerelem városában akar velem szakítani. Mit rontottam el? Mivel érdemeltem ezt ki? Talán az a baja, hogy uralkodó vagyok? Vagy a családom? Esetleg az, hogy gyermekeim vannak? Talán az a problémája, hogy én is orvos lettem így együtt kell majd dolgoznunk? Azt mondta szeret. Azt mondta, hogy aggódik értem és hogy én vagyok a mindene.

Az érzelmek irányítottak egész életemben, de ha elveszítem Carlisle-t akkor minden értelmét veszti. Érezni. Élni. Mi értelme van ha nincs mellettem az a férfi aki teljessé tesz, aki megvéd, szeret és támogat?

Sírtam. 

Úgy tűnik az én életemben egyetlen dolog állandó: ezek az átkozott, szikrázóan csillogó gyémántkönnyek.

Megérkeztem. Lebotorkáltam a gépről kezemben a mini lila bőrönddel ami olyan kicsi volt, hogy felengedték kézipoggyászként. A repülőtéren egy fekete limuzin volt a sofőr pedig odaszaladt hozzám.

-Elnézést kérek hölgyem! Ugye maga Madmasell Thalia Volturi?-kérdezte franciául.

-Igen, én vagyok.-válaszoltam hibátlan kiejtéssel szintén franciául.

-Kérem üljön be a kocsiba, elviszem a rezidenciájára!

Beszálltam a limuzinba.

Párizs. Sok emlékem fűz hozzá még abból az időből amikor balettet tanultam itt és profi táncos vált belőlem. Nem hiányzik az az élet, de kétségtelen, hogy régen táncoltam és az viszont hiányzik.

Megérkeztünk Párizs legfényűzőbb hoteljébe és felmentem a szobámba.

A luxus körülményekhez (mivel alapból kastélyban éltem még Olaszországban) már hozzászoktam így nem esett le az állam a szobámtól mint azt minden normális ember tette volna.

Leheveredtem az ágyra és rettegett csomagomra néztem. Ki kéne nyitni. Mit veszíthetek?

Kinyitottam és egy újabb levelet találtam benne, a levél alatt pedig egy gyönyörű fekete selyemruhát és gyöngysort hozzá illő fülbevalóval.

Ez ismét egy rövid levél volt: "Vedd fel a ruhát és a kiegészítőket! Mindjárt jön a fodrász és a kozmetikus. Alice".

Még aztán nagy felhajtást csapnak egy szakítás miatt. Miért jó az ha szép vagyok amikor kiadja az utamat Carlisle és ezzel összetöri a szívemet?

Mindezek ellenére engedelmeskedtem Alice parancsának.

Alig öltöztem fel mire kopogtattak. Ajtót nyitottam. Két vékony, magas, franciásan csontos arccal rendelkező nő állt előttem.

-Jó estét hölgyem! A fodrásza vagyok Pascal és ő a kozmetikus Colette. Mi vagyunk Párizs legjobbjai.-mondta büszkén.

-Szinte sejtettem. Gondolom már ki van adva maguknak, hogy mit csináljanak velem és nincs beleszólásom.-sóhajtottam Ők pedig csak hevesen bólogattak miközben leültettek a fésülködőasztal előtti székre.

Másfél órát szenvedtek velem (vagyis csak én szenvedtem ők pedig élvezettel végezték a munkájukat és közben agyba-főbe dicsérték a nyersanyagot vagyis engem). Mire elkészültem megszólalásig úgy néztem ki mint én és Carlisle kedvenc színésznője Audrey Hepburn.

Miután a szépségkommandó végzett egy újabb levelet kaptam a fodrásztól utána pedig távozott.

A levél a már megszokott terjedelemben lett írva:" Az Eiffel torony tetején várlak kilenc órakor. Carlisle".

A falon levő díszes órára pillantottam. Fél kilenc. Gondolom ez azt jelenti, hogy azonnal menjek. Hát igen amióta itt vagyok egy nyugodt percem se volt gondolkodni bár az is igaz, hogy a repülőn meg túl sok időm volt erre a felettébb kellemetlen időtöltésre.

Lementem a bejárat elé még ott állt a számomra bérelt hosszú luxus autó így beültem. Mondanom se kellett az úti célt a sofőrnek aki már magától tudta merre menjen.

Pillangók repdestek a gyomromban úgy féltem és izgultam a Carlisle-al való találkozástól. Mire ment ki ez az egész előjáték? Ha megakar tőlem szabadulni akkor nem mindegy neki, hogy nézek ki? Vagy csak Alice esztétikai igényeit akarta ezzel kielégíteni, hogy engem így kicsípnek? Vagy ez lelkituning akart lenni? Ugyan ki tudja mi járhat abban a furcsa agyukban? Néha úgy érzem soha nem fogok tudni kiigazodni a Culleneken és most már ez holt biztos.  

Megérkeztünk Párizs legszebb és leghíresebb turistalátványosságához ami szinte szikrázott a nagy kivilágítástól.

Ha nem most akarna éppen végső búcsút venni tőlem életem nagy szerelme még romantikus is lenne ez a szituáció, de így elég gyászos képet fest számomra. Minden esetre elszántan róttam a rengeteg lépcsőfokot felfele. 

A lélegzetem is elállt mikor megláttam Carlisle-t hófehér öltönyben és nyakkendőben egy asztal mellett ami két személyre lett terítve és ami mellett zenészek álltak elegánsan felöltözve.

Az állam leesett és csak akkor jutottam újra lélegzethez amikor Carl odajött hozzám és gyengéden megcsókolt. Mint mindig most se tudtam ellenállni ennek a csodálatos férfinek és karomat a nyaka köré fonva húztam fel magam hozzá hogy még közelebb legyünk egymáshoz. Azt kívántam bárcsak ez a pillanat örökké tarthatna, de sajnos nem így lett. Carlisle letett a földre és az asztalhoz kísért. Kihúzta nekem a széket és leült elém.

Tudtam mi következik és rettegve vártam. Hogy húzzam az időt a tányéromon lévő kaviárral foglalatoskodtam.

-Gyönyörű vagy szívem. Hozzád képest a csillagok nem is ragyognak és az Eiffel torony is csak pislákoló parázs szépséged lángjához képest.-mondta költőien elragadtatva nézve rám.

Én szomorúan elmosolyodtam.

-A csillagok valóban nagy ragyognak, mert az olyan nagy városokban, mint Párizs nagy a fényszennyezés és ezért nem látszanak.-mondtam fene nagy tudományosan elrontva a pillanat varázsát.

-Imádom amikor tudományos szakkifejezéseket használsz az annyira...elegáns.

-Az elegancia az egyetlen ami maradt nekem.-sóhajtottam.

-Tévedsz. Itt vagyok neked én. Szeretlek Thali teljes szívemből annyira amennyire csak lehet és még annál is jobban. Veled akarok lenni örökké, mert számomra Te vagy az egyetlen, az utánozhatatlan és a tökéletes. Azért élek, hogy téged szeresselek, óvjalak és tiszteljelek. Dr. Thalia Venus Volturi megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?-mondta lágyan letérdelve elém és zsebéből előhúzott egy dobozt amiben egy csodálatosan szép lila színű gyémánt eljegyzési gyűrű volt.

Elkerekedett a szemem, leesett az állam, elfelejtettem levegőt venni. Ez a sokk kerek tíz másodpercig tartott és utána a meghatottságtól könnyes szemmel csak annyit tudtam kinyögni, hogy: Igen.

 Ezután megcsókoltuk egymást ismét, de most sokkal hosszabban. Azután beszélgetni kezdtünk.

-Jaj Carlisle egy Mount Everest méretű kő esett le a szívemről.

-Miért? Hát nem volt nyilvánvaló a szándékom?-kérdezte meglepetten.

-Nem. Őszintén szólva azt hittem, hogy szakítani akarsz velem.-vallottam be.

-Miért szakítanék életem értelmével?

-Azt hittem megcsalsz. Minden nyom arra utalt.

-Miféle nyom?

-Idegen női parfüm.

-Az ékszerész nő akinél csináltattam a gyűrűt annyi parfümöt fújt magára, hogy kilométerekről lehetett érezni nem csoda, hogy rám ragadt az illata miután órákig ecseteltem milyen gyűrűt szeretnék.-magyarázta könnyedén.

-És a szőke hajszál a zakódon?

-Elmondtam a Denali lányoknak a szándékaimat és megöleltek amikor gratuláltak. Ők szőkék.-mondta magától értetődve.

-Akkor gondolom a papír amire az volt írva, hogy a legszebb gyémánt.....

-Az az ékszerész száma volt. Nem érdekelt a neve csak az, hogy mit akarok tőle.

-Te jóságos ég milyen buta is voltam! Hogy hihettem azt is egy percre, hogy hűtlen vagy? Kérlek bocsáss meg.

-Semmi baj kincsem. Én így szeretlek ahogy vagy. De máskor szólj ha valami nem világos számodra és nem érted miért van ne pedig összeesküvés elméleteket gyárts!-mondta félig nevetve vőlegényem.

-Ígérem soha többé nem teszem ezt.-mondtam és Ő boldogan zárt a karjába egy újabb csók erejéig.

Egész este az Eiffel torony tetején ettünk és táncoltunk. Miközben pedig beszélgettünk a közös jövőnkről tudtam, hogy most már a könnyek helyét Casrlisle veszi át, mint biztos pont az életemben.