29. rész Vészterhes időszak

Aro szemszöge

Nem volt sok tennivaló birodalmamban. A vérháborúk nem fajultak el, támadástól nem kellett tartani. Dolgozószobámban ültem és ezredjére olvastam egy vastag könyvet melynek címe: Egyetemes művészettörténet. Unottan lapozgattam és közben azon gondolkoztam, hogy ilyen pusztítóan unalmas napon hol van az én drágám. Úgy tűnik működik a telepátia köztünk mivel pont Ő suhant be az ajtón kezében egy fehér albummal.
-Végre elkészült Lia esküvői fotóalbumja.-mondta sugárzó mosollyal.
Boldogan rakta elém és közben a hátam mögé kerülve vállaimra támaszkodva kezdte lapozgatni.
-El se hiszem, hogy megint férjhez ment.-sóhajtottam.
-Tudom, hogy nehéz elengedned.-mondta együtérzőn Sulpi.
-Most mit kezdjek nélküle Pici? Már is érzem, hogy üresebb a kastély.
-Nyugi, Ő se bírja sokáig nélküled. Majd biztos meglátogat.
-Hogy tudsz ilyen optimista lenni?
-Valamivel kompenzálnom kell azt a képességemet, hogy csak a rosszat látom meg előre.-mondta bájosan.
-Te legalább itt vagy nekem és amióta mellettem vagy erősebbnek érzem magam.
-Ez csak természetes hiszen olyan kis gyámoltalan vagyok, hogy azonnal a védelmemre kelnél, hogy még a széltől is óvj. Ez lehet az oka annak, hogy biztonságban érzem magam ha velem vagy és még a kezem se remeg annyira.
Megcsókoltam a kezét, majd a nyakát és az ajkát. Csókunkat a telefonom csörgése zavarta meg.
-Bocsáss meg édesem.-mondtam miután elváltunk és a mobilomért nyúltam. A kijelzőre néztem: Carlisle.
Felvettem.
-Üdv Carlisle, örülök, hogy...-a mondatot már nem tudtam befejezni.
-Aro figyelj rám! Szörnyűség történt. Thalia teherbe esett. Nem engedi az abortuszt és ráadásul a fél család mellette áll ebben az őrültségben. A lény rohamosan növekszik benne kb. három, de maximum négy hét van a szülésig. Lia borzalmas állapotban van az a szörny teljesen felemészti ráadásul sorban töri el a csontjait. Thali szívén levő egy pontot ahol nincs méreg megtaláltam, de borzalmasan rossz helyen van. Nem tudom, hogy sikerül-e az átváltoztatás, de most ezzel nem tudunk mit kezdeni. Ami most fontos, gyere Forksba mert a helyi alakváltó indiántörzs megakar támadni minket a szörny miatt. Védelemre van szükségünk.-hadarta olyan gyorsan, ahogy csak a vámpírok képesek beszélni és olyan kétségbeesve, hogy a szívem (ha lehetséges lenne) belesajdult az aggodalomba.
-Már is indulunk.-mondtam és letettem.
-Nagymama leszek.-suttogta boldogan  Pici.
-Te felfogtad amit egyáltalán mondott? A lányunk haldoklik.-mondtam dühösen.
-Túl fogja élni.
-Nem fogja mert az a bestia tönkre teszi.
-Ne beszélj így az unokánkról!-csattant fel.
-Jupiterre miért vagy ennyire....ennyire...ennyire nő?-nyögtem ki végre mire rátaláltam a megfelelő szóra.
-Aro Volturi, tipikus férfi vagy. Amikor már a kezetekben tartjátok a babát akkor már szeretitek és feléled bennetek az apai ösztön, de a nők már akkor teljes szívből imádják a kicsikéjüket mikor még meg sem született.-oktatott ki.
-Most nem erről van szó hanem arról, hogy a lányunk feláldozza magát ezért a lényért. Ez egyszerűen őrültség.-fakadtam ki.
-Amit te őrültségnek nevezel én anyai szeretetnek. A család a legfontosabb dolog a világon. Akkor miért nem örülsz? Az, hogy a halálát akarod a gyermeknek pont olyan mintha háromezer évvel ezelőtt azt mondtad volna nekem, hogy öljem meg a kis babámat. Akkor most nem lenne Thalia akit mindennél jobban szeretünk. Gondolj csak bele.
-Erre most nincs idő riadóztatni kell a harcosokat és amint leszáll az éj indulásra készen kell állnunk.-mondtam és kiviharzottam a szobából magam mögött hagyva felháborodott feleségemet.

~*~

Megérkeztünk az Olimpia- félsziget jelentéktelen kis városkájába ahol az emberek olyan bárgyúk, hogy nem vesznek észre két misztikus lényekből álló klánt.
Éreztem, hogy figyelnek minket. Néha úgy tűnt, mintha vöröses barna bundás hatalmas állat suhant volna el és az avar zizegése is erről árulkodott nem is beszélve a bűzről amit árasztott. A zajok egyre távolabbról jöttek ennek ellenére még mindig hallottam egy halk, bosszús morgást.
Megérkeztünk a házhoz. Minimal art stílus, de ez most ki a fenét érdekel amikor veszélyben van a lányom? Kopogtatnom se kellett, mert Leon nyitott ajtót.
-Ciao Apa, Sulpicia, többiek!-üdvözölt Leonidas oly könnyed hangvétellel, mintha csak egy békés családi összejövetelre jöttünk volna.
Normál állapotomban mindig előzékeny és udvarias vagyok, de most Venus szenvedéséről értesülve sutba dobva az alapvető illemet köszönés nélkül siettem kis lányomhoz.
Lia a nappali közepén lévő kanapén feküdt. A hasa hatalmas volt kb. mint egy hat hónapos terhesnek, ezzel ellentétben teljesen lefogyott. Arca beesett, karja, nyaka és lába csont és bőr volt. Carlisle mellette ült a földön és közben Thali kezét simogatta elmerengve. Nem kellet megérintenem ahhoz, hogy tudjam belül teljesen összetört. Rosali, Jane és Esme úgy állták körbe a lányom mintha csak testőreik lennének. A többiek úgy tűnt nem foglaltak álláspontot csak meghúzódtak a háttérben és figyelmesen szemlélődtek.
-Szia Apu!-mondta boldog mosollyal a kicsikém.
-Hogy vagy Hercegnőm?-kérdeztem aggodalmasan és letérdeltem mellé.
-Egész jól.-hazudta.
Kezemet a nyakára tettem mintha csak a pulzusát akarnám megmérni és hirtelen láttam minden emlékét a lányomnak az Ő szemszögéből.
-Miért csinálod ezt?-kérdeztem szomorúan és a hasára mutattam.
-Apa én szeretem Őt.-mondta akaratosan és megsimogatta a pocakját.
-Jaj Aro ne kezd a király drámát hiszen csodálatos dolog történt.-mondta hirtelen Sulpicia aki odasuhant Thaliához és adott neki egy puszit az arcára és egyet a hasára.
-Örülök, hogy eljöttél Anya.-mondta őszinte boldogsággal a kismama.
-Ó kicsikém ismerhetnél, imádok babázni. Jut eszembe, Carlisle egyáltalán nem tudjuk, hogy fiú vagy lány?-fordult a lelki beteg orvoshoz.
-A magzatburok olyan anyagból van, mint a vámpírok bőre. Nem lehet tőle semmit se látni.
-Szeretnék veled beszélni.-fordultam most én hozzá és kimentünk a házból.
-Mitől van ilyen állapotban?-kérdeztem.
-Nem tudom, igazából olyan mintha mindketten éheznének pedig Thali eszik.-mondta elgyötört hangod rekedtesen, mintha sírni akarna csak nem tud.
-Ha a lény félig vámpír nem lehet, hogy inkább vért akar?-tettem fel a logikus kérdést és szinte megdöbbentem azon, hogy ilyen egyszerű következtetést nem tudott levonni a vejem.
-Aro te egy zseni vagy.-csillant fel arany szeme és egy pillanatra a reményt véltem felfedezni benne.
 Carlisle berohant és az üvegfalnak hála láttam, hogy az emeletről egy poharat hoz Liának amiben éreztem a vér jellegzetes illatát. Ekkor vettem észre, hogy a harcosaim kérdezés nélkül körül állták a házat védőfalként. Elégedett voltam, de rettenetesen féltem attól, hogy a lányom nem éli túl a szülést.

Thalia terhesen

(bocsi, hogy nem találtam olyan képet ahol fekszik)

~*~

Teltek a napok. Venus már valamennyivel jobban festett hála a vérnek. Testőrei megnyugodtak, de még mindig őrizték a kis szörnyikét óvva, de ezt a feladatot már csak Jane és Rosali töltötte be, mert Alice gyerekruhákat vett, Esme pedig gyerekszobát rendezett be.
A harcosaim által alkotott védelmi vonalat egy büdös vérfarkas se közelítette meg így arra következtettünk rájöttek, hogy nincs esélyük ellenünk.
-Mi lesz a neve a tesómnak?-kérdezte hirtelen Jane.
-Nos, ezen sokat gondolkodtam, de fiú nevet egyáltalán nem tudok, viszont lány névből kettő is van ami tetszik.-mondta Lia.
-És mi az a kettő?-csatlakozott a beszélgetésbe Alec.
-Rosett és Jalice. Mielőtt kérdeznétek, hogy ez, hogy jött a Rosett=Rosali+Emmett és a Jalice= Jassper+Alice. Próbáltam mások nevét is összekombinálni, de nekem ezek tetszenek a legjobban, csak az a baj, hogy nem tudok választani.
-Nekem tetszik.-mosolygott Rose.
-Nekem is.-mondták egyszerre az ikrek.
-Akkor viszont reménykedjünk, hogy lány lesz, sőt legyenek ikrek és mind a kettő lány.-mondta boldogan Sulpi.
-Teljesen mindegy csak élje túl.-mondtam türelmemet vesztve.
Hirtelen megcsapta az orromat valami bűz. Demetri jött be.
-Fenség az egyik alakváltó beszélni óhajt Dr. Cullen-el és magával.-mondta.
Mindketten kimentünk.
-Edward te is kellenél.-szólt vissza a házba Carlisle és abban a pillanatban mellettünk volt a fia.
-Fordítsd kérlek!-mondta az orvos.
-Azt mondja, hogy a falka nem akar háborút kezdeményezni velünk mert tudatában vannak, hogy mi sokkal többen vagyunk, de figyelmeztetnek ha a lény megszületik és ha egyetlen egy embernek is baja esik nem fogja őket érdekelni a létszám és addig harcolnak míg el nem pusztítják a szörnyet.-fordított Edward.
-Nem kell aggódnotok Jacob, biztosíthatlak, hogy senkinek nem esik baja.-mondta Carlisle.

~*~

A napokból hetek lettek. Thalia hasában a magzat (a feleségem és a lányom miatt már így hívtam egy ideje, mert a "lény" megnevezés számukra sértő volt) egyre csak növekedett. Carlisle teljesen reményét vesztve ült felesége mellett. Egy pillanatra sem tágított mellőle és mindig fogta a kezét mely a vér ivás ellenére is halvány, vékony és erőtlennek tűnt. Ezekben a napokban, hetekben se éjjelünk se nappalunk nem volt csak Thalia. Mindenki neki szentelte a figyelmét Ő pedig nem zavartatta magát, halvány mosollyal az arcán, tudomást se véve fájdalmáról folytatott önfeledt beszélgetés az anyjával vagy valamelyik örökbefogadott gyermekével. 

Próbáltam hinni benne, hogy Venus túlélheti a szülést, de sajnos nem volt erre garancia. Lia gyenge és törékeny míg a hasában élő szörnyeteg erős és élénk volt. Thalia hasa teljesen befeketedett annyira erősen rugdosta az a szadista vadállat már attól féltem, hogy a szülést se éri meg a lányom. A reggeli rosszul létek se könnyítették meg az én kincsem életét, volt, hogy akár félóráig egyfolytában hányt.

Ezek a hetek a tehetetlenségről és a szenvedésről szóltak miközben végignéztem ahogy a lányom haldoklik az "unokámnak" köszönhetően. Legszívesebben meghaltam volna csak ez az átkozott tehetetlenség ne lett volna. Szerettem volna segíteni Lián, de nem tudtam és ezért gyűlöltem magam és szörnyen dühös voltam szüntelenül. 

Egy nap hirtelen odasuhant Edward Thali-hoz.

-Mire gondolsz most Thalia?-szegezte neki a kérdést zavarodott tekintettel.

-Azon gondolkoztam, hogy mi legyen a neve a kicsinek ha fiú. Miért?

-Mert valaki ebből az irányból azt gondolta, hogy teljes szívéből imádja Aro hangját és hogy az szebb, mint azok a zongoradarabok amiket szoktam játszani neked és, hogy a vihar és az eső meg ahogy a faágak csapkodják az ablakot olyan mint egy altató.-hadarta.

-Nem lehet, hogy a babát hallottad?-kérdezte Carlisle és én magam is meglepődtem először azon amit Ed mondott utána azon, hogy Carl "lény" vagy "magzat" helyett "babát" mondott.

-Szerintem is Ő bár van itt valami különös.-folytatta a gondolatolvasó Cullen.-Van itt egy olyan gondolat is, hogy imádja Jassper hangját mert olyan mély és bársonyos meg Alice olyan mint egy csengettyű és Thalia a világ legcsodálatosabb embere és nagyon szereti és Carlisle olyan kedves és nyugtató hatással van rá  meg szereti a hangokat és azt amikor Sulpicia simogatja Thalia pocakját mert azt érzi és jól esik és nagyon szeretne táncolni csak kicsi a hely és tudja, hogy ezzel fájdalmat okoz így próbál nyugton maradni . Ez hihetetlen teljesen különbözik egymástól a két gondolat, mintha két gyermek lenne vagyis ikrek.-fejezte be Edward.

-Ez csodálatos.-suttogta Venus boldogan és a meghatottságtól könny csordult a szeméből és megsimogatta fekete foltokkal tarkított pocakját és halkan azt suttogta: én is szeretlek.

~*~

A negyedik hétben jártunk. Tudtuk, hogy bármelyik pillanatban beindulhat a szülés. Féltem. Thalia olyan gyönge volt, hogy járni se tudott már egyedül és már három bordáját is eltörte a magzat. Rettegtem a tudattól, hogy elveszíthetem a lányom és magamban imádkoztam, hogy erre ne kerüljön sor. Azonban nem sok esélyt láttam a túlélésre ahogy ott feküdt a kanapén és mozdulni is nehezen tudott, az erő teljesen elhagyta, de Ő benne még élt a remény és minden nap elmondta nekem, hogy már csak azért is túléli mert fel szeretné nevelni a kicsiket. Ez éltette, nem törődött a tényekkel csak makacsul azt hajtogatta, hogy Ő a gyermekeiért bármit túlél. Már nem próbáltam a lelkére hatni csak mellette akartam lenni és beszélni hozzá, segíteni Őt lelkileg és elmondani neki ezerszer, hogy mennyire szeretem még mielőtt késő lenne. Mikor aludt nyugtalanul járkáltam föl és alá mert féltem, hogy talán soha nem ébred fel. Thaliában a gyermekek, bennem Pici tartotta a lelket és ösztönzött a kitartásra.

Egy esős este Lia nem tudott aludni és megfogta a kezemet.

-Apu ha nem élném túl esküdj meg az irántam érzet szeretetedre, hogy szeretni és óvni fogod a gyermekeimet úgy ahogy azt velem is tetted!-mondta halkan erőtlen hangján mely oly tisztán csengett akár egy ezüst csengettyű.

Megcsókoltam a kezét és a fülébe suttogtam.

-Ígérem Hercegnőm.-és válaszom hallatán megeresztett egy halvány mosolyt és hálásan megsimogatta az arcomat , barna szeméből pedig szikrázva folyt lassan az arcán az a rejtélyes gyémánt könny.