34. rész 10 évvel későbbb

Rosett szemszöge

10 évvel később

Hajnali négy óra volt. Mindig ekkor kelek. Unottan felvettem egy fekete szűk farmert és egy fehér blúzt valamint elmaradhatatlan kiegészítőmet: a Volturi nyakláncot. A hajamat kontyba fogtam és megindultam a konyha felé.
Nagy házban élek, pontosabban nagynak tűnik mivel egyedül lakom benne. Ugyan az USA-ban maradtam annyi szabadságot még is megengedtem magamnak, hogy másik városba költözzek.
Amíg a kávét szürcsöltem mely pontosan akkorra lesz kész mindig mikor lejövök és közben tojásrántottát sütöttem, bekapcsoltam a rádiót, hogy megszabadítson a kínzó csendtől.
Reggeli után fekete magassarkúba és bőrdzsekibe bújtam majd az Mazaratimba beülve mint a fegyvert elhagyó puskagolyó száguldottam a munkahelyemre.

Imádom a kocsimat. Arótól kaptam a diploma osztómra. Hát igen, régen volt.

A középiskolát a szüleim kedvéért akkor végeztem el mint a többiek, de az egyetemnél már nem kötöttem kompromisszumot. Öt év alatt lediplomáztam orvostudományból, pszichológiából, vegyészetből és nemzetvédelemből, megtanultam mindent amiről úgy gondoltam szükséges lesz az életemhez. Puszedli feladta a táncról szóló álmát és Angliába költözött, hogy az Oxfordi egyetemen folytassa tanulmányait pszichológia szakon és e mellett egy kutyamenhelyen segít mint önkéntes mert eltökélte, hogy segíteni fog az embereken és állatokon egyaránt, talán Jasspernek volt a legnehezebb a búcsúzás. Renalia és Jacob összeházasodtak. Nali is egyetemre ment egy Forks közeli városban és pedagógiát tanul, mert ének tanár szeretne lenni, Jacob pedig saját műhelyet nyitott ahol természetesen az összes Cullen kocsi törzsvendég volt, senki másra nem bíztuk a javítást csak rá..
És hogy velem mi történt az egyetem után?
Nos, ott kezdeném, hogy nevet változtattam már Prf. Dr. Rosett Demone Volturi vagyok, a Harward kémia tanszék kísérleti laboratóriumának vagyok a vezetője, mellékállásban pedig bűnügyi technikusként segítek az amatörizmus zsenijeinek, a rendőröknek. Ugyan csak DNS analízissel és egyéb szerves anyag meghatározásával kéne ilyenkor foglalkoznom mégis az IQ-m nyújtotta előnyömmel élve mindig hamarabb megoldom az ügyeket egyedül, mint egy egész nyomozó csoport.
A fizetésem több mint amennyit el tudok költeni, a házam nagy és gyönyörű, a családom pedig tökéletes, de mégis magányos, elszigetelt és meglehetősen antiszociális vagyok.  Soha nem voltak barátaim vagy partnerem, még csak futó kalandot se engedtem meg magamnak.
És miért van ez? Mert megfogadtam magamnak ha én valaha szerelmi viszonyt kezdek csak olyan személy jöhet számításba aminek a szellemi képessége vetekszik az enyémmel valamint hasonló érdeklődési körrel rendelkezik és nem utolsó sorban elvisel. A kinézetet tekintve csekély az elvárásom: nálam magasabb, igéző szemek, fekete haj, hófehér bőr.
Nagyobb az esélye annak, hogy egy meteor telibe trafálja a Földet még ma és eljön az apokalipszis, minthogy megtaláljam a nagy Őt.
Megérkeztem az egyetemre. Kicsit a Volterrai életemre emlékeztet a munkahelyem, itt is én vagyok aki előtt vigyázzba vágják magukat az emberek, mindenki előre köszön már csak félelemből is.
És miért félnek tőlem? Hát, miért ne? Csak ezen a héten a nyolcadik laborsegéd-asszisztenst rúgtam ki, mert eddig még nem találtam olyan munkaerőt akiben ne találtam volna hibát ami ne akadályozta volna a közös munkát vagy aki szimplán képes lett volna elviselni.
-Ó Professzor Volturi micsoda meglepetés, hogy ilyen korán bejött.-próbált nyalizni az egyik alárendeltem akinek a szemében a szép szavak ellenére is félelem csillant.
-Amy lekötelezne ha csak akkor nyitja ki a száját ha valami értelmeset akar mondani ugyanis köztudott, hogy mindig korán jövök dolgozni, szóval hagyja abba a talpnyalást és inkább azt mondja, hogy itt vannak-e már a jelentkezők a meghallgatásra!-mondtam a tőlem megszokott ridegséggel halkan hadarva.
-Sajnos csak egy Professzor asszony.
-Imádkozzon Amy, hogy ez a jelentkező megfeleljen az elvárásaimnak, mert ha nem és mára nincs több jelentkező akkor maga is repül.-mondtam fenyegetve, mert már elegem volt a sok szakbarbárból akik vegyésznek mondták magukat s közben kevesebb kultúra volt bennük mint egy doboz joghurtban és kevésbé voltak intelligensek mint egy mosópor.